Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Meztelenül őrjöngött egy drogos migráns a Kálvin téren

A budapesti rendőrök előállították azt a dél-afrikai férfit, aki kedden kiugrott egy szálloda ablakból, majd mezítelenre vetkőzve sétált Budapest IX. kerületében.

A bejelentés után a járőrök a huszonkét éves dél-afrikai állampolgárral szemben a Kálvin téren intézkedtek. A járőrök a zavartan viselkedő férfihez mentőt hívtak és mivel felmerült a kábítószer fogyasztás gyanúja, intézkedtek a mintavételre. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A rendőrség ügyeletére kedden délután egykor érkezett bejelentés, hogy Budapest IX. kerületében, egy szálloda vendége kiugrott a hotel második emeleti ablakán és ráesett egy autóra. A férfi ezután mezítelenre vetkőzött, majd a Kálvin tér felé indult el – közöltehonlapján a rendőrség. A riasztás után a járőrök a huszonkét éves dél-afrikai állampolgárral szemben a Kálvin téren intézkedtek. A rendőrök a zavartan viselkedő férfihez mentőt hívtak, és mivel felvetődött a kábítószer fogyasztás gyanúja, intézkedtek a mintavételre. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.  

Forrás: Police.hu/PS. Fotó: Facebook

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Rendőreink keresik a 16 éves Illés Margitot, a lakosság segítségét kérik! Oszd meg, segítsük ezzel is a keresést!

Géza

Elfogatóparancsot adtak ki a kedd este a Dunából kimentett Szabó Bálint ellen..

Géza

Így, vagy úgy, de kifizeted a tartozásod, jobb a törvényes, tisztességes módot választani, de ha nem megy, .. a NAV így „vezet rá” arra, hogy jó legyen neked is..

Géza