Home Hírek Életmód Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea tegnapelőtt indult világ körüli útra 40 Milliárd...

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea tegnapelőtt indult világ körüli útra 40 Milliárd forint értékű Rose D’Or, azaz Arany Rózsa nevű luxusjachtjukon – képek, videó

1200x800

Erről beszél mindenki..

A képeket és a videót tavaly készítették róluk, azóta azonban a luxusjacht most indult újra.

A képek tavaly augusztus elején kerültek nyilvánosságra, amikor a házaspár éppen Capri felé haladva Monte-Carlóban is megállt. Az eseményekhez csatlakozott Kajdi Csaba is, aki baracklekvárt vitt Várkonyi Andreának.

Az év fáradalmait kipihenő Várkonyi akkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy nem örült a privát nyaralásukról készült képek nyilvánosságra kerülésének, de ez nem rontotta el akkor az üdülésüket.

A Rose d’Or most újra a Tengeren

A Telex legfrissebb információi szerint az óriásjacht újra kihajózott. A jármű június 18-án délután ötkor indult el az olaszországi Livornóból, és június 19-én, csütörtökön hajnali fél ötkor érkezett meg a franciaországi Nizzába – derül ki a Vesselfinder nevű, a jachtok követésével foglalkozó oldal adataiból.

A luxusjármű ismételt kihajózása sokak érdeklődését felkeltette, hiszen a tavalyi nyári utazásról készült képek nagy nyilvánosságot kaptak, és sokan kíváncsiak, hogy az idén hová vezet majd az útjuk. Az óriásjacht jelenlegi útvonala és a tervezett megállók azonban egyelőre nem ismertek.

A Rose d’Or Egykori Megjelenése

Az érdeklődők számára így nézett ki a Rose d’Or egy 10 hónappal ezelőtti videón:

A luxusjacht, amely 40 milliárd forintos értékével a világ 11. legdrágább hajója, ismételten felkeltette a média és a közvélemény figyelmét.

A jacht eleganciája és felszereltsége lenyűgöző, és a tavalyi nyári utazás képei alapján látható, hogy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea minden kényelmet megadott maguknak a tengeri kiruccanásuk során.

A jacht jelenlegi kihajózása során további érdekességekre és úti célokra derülhet fény, amelyeket követni fogunk, hogy olvasóink is értesülhessenek a legfrissebb fejleményekről.

A luxushajó és utasainak nyaralása biztosan tartogat még izgalmas pillanatokat, amelyeket igyekszünk minél részletesebben bemutatni.

Minden luxushajó tulajdonosa mindössze presztízsből választ magának ilyen méregdrága luxushajókat. Először a 20. század elején kezdtek el megjelenni, amikor a gazdagok már nem érték be azzal, hogy csak a szárazföldön legyenek ők a jampik. Az alábbi listán bemutatjuk a világ 11 legdrágább szuperjachtját. 

11. Rose D’Or – 100 millió dollár

A 2010-es évek közepén egy még „csak” 35 méteres jachton nyaralt Mészáros. Azóta az oligarchaszállítók evolúciója a 62 méteres Rose d’Orig jutott.

1200x800
1200×800

A most megrendelt hajó ennél is nagyobb és drágább lesz.

10. Lady Moura – 210 millió dollár

Ezt a ma is nagyon modernnek számító jachtot 1990 -ben építették a szaúdi milliárdos, Nasser Al-Rashid számára. Már az is esztelen rongyrázás, hogy a hajó neve 24 karátos arany betűkkel van felpakolva, a helikopterről és az oldalából kinyúló (már ha akarja a kedves tulaj) oázisról, homokkal és pálmafával már ne is beszéljünk. A Lady Moura egy Mangusta 80 csónakot, 48 láb hosszú Sant Juan csónakot, valamint egy S76B helikoptert is tartalmaz. Összesen a maximum 30 vendéget egy 60 főből álló személyzet szolgálhatja ki.

9. Al Mirqab – 250 millió dollár

A világ egyik legnagyobb, és a világ második legszebb jachtja, amelyet 2008-ban fejeztek be. Quatar miniszterelnökének és Hamad bin Jassim bin Jaber Al Thani külügyminiszternek készült. A luxus fedélzeten tíz lakosztály található, ahol 24 szerencsés vendégnek van hely, míg a góré egy VIP lakosztályban, de az 55 fős személyzet is kényelmesen elfér. A fedélzeti mozi, a napozóterasz, a medence és a helikopter, valamint a külső bárok, az úszómedence,  és a pezsgőfürdő alapnak számít, de a jacht adottságai lehetővé teszik, hogy a vízi sportok iránt érdeklődők is ki tudják élni mindenféle luxus perverziójukat.

8. Dilbar – 256 millió dollár

A 2008 -ban építtetett csoda az orosz oligarchának, Alisher Usmanovnak a tulajdona. A Dilbar néhány úszómedencével és egy helikopterrel rendelkezik, valamint számos luxuskabinnal.

7. Al Said – 300 millió dollár

Sajnos az Al Said -ról vana  legkevesebb infó, de az egészen biztos, hogy egy koncertterem is megépült a hajó belsejében. Akár 70 vendéget is könnyedén ellát a 154 fős legénység.

6. Motor Yacht A – 323 millió dollár

A 400 méter hosszú Motor Yacht A, Andrey és Aleksandra Melnichenko, az orosz milliárdos és felesége számára készült el. A hajó belső területe meghaladja a 24.000 négyzetmétert, és egy 2500 négyzetméter alapterületű hálószobát és diszkót tartalmaz, valamint 6 vendég lakosztályt, amelyek a mozgó falaknak köszönhetően négy nagyobb kabinokká alakíthatók át. A 3 úszómedence, és a helikopter-hangár már csak hab a tortán.

5. Dubai – 350 millió dollár

Sheik Mohammed Rashid al-Maktoum Dubai uralkodója az, aki ennek a csodálatos hajónak a tulajdonosa lehet. A bnelső teret kézzel kirakott részletes mozaikok díszítik. Amikor megépült, a világ legnagyobb jachtja volt, számos VIP és vendég lakosztállyal, és akkora legénységgel, hogy 115 vendégnek is helye legyen.

4. Azzam – 650 millió dollár

A mázlista Sheikh Khalifa bin Zayed al-Nayan, akinek olyan kegyetlenül sok pénze van, hogy ezt a 650 millió dolláros fenevadat megvalósította. A jacht a maga 590 méterével rekordtartó, de ekkora tömeget mozgatni is kell valahogy. Márpedig elegánsan száguldozni nem lehet, így nem túl meglepő, hogy csúcssebessége mintegy 30 csomó, vagyis kicsivel több mint 55 km/h. Már csak az a kérdés, ezzel a mérettel meddig marad csúcson?

3. Streets of Monaco – 1.1 milliárd dollár

Teljes mértékben Monaco képmása lesz, pontosabban lenne, de még nem találtak megfelelő befektetőt rá. A tervek készen állnak az építésére. Helyet kapna rajt a híres Monte Carlo kaszinó és versenypálya, valamint a Hotel de Paris, a Cafe de Paris, a La Rascasse és a Loews Hotel. Természetesen ezek mellé még úszómedencék és teniszpályák, Monaco legszebb szállodái, hét vendég lakosztály, fogadókkal, szobákkal, fürdőszobákkal, öltözőkkel és erkéllyel. A kedves milliárdos, aki végre pénzt ad a projekthez egy 4800 négyzetméteres birodalmat kapna a klónozott Monaco középpontjában, ahol helikopterek és tengeralattjárók is várnák őt. Vajon sikerülhet?

2. Eclipse – 1.5 milliárd dollár

Ez viszont valóban létezik nem csak egy terv. Méghozzá egy orosz milliárdos, Roman Abramovich nevezetű ember tulajdonában van. A világ második legnagyobb hajójának számít, helyet kapott rajt 24 vendég kabin, két medencével és egy diszkó teremmel, nem beszélve a két helikopterről és mini-tengeralattjáróról. Ezen túlmenően a maximális biztonság érdekében az Eclipse behatolásjelző rendszerekkel és rakétavédelmi rendszerrel van felszerelve, míg a hajó fő hálószobája és hídja felszerelt páncéllemezeket és golyóálló ablakokat tartalmaz. A paparazziknak sincs sok esélyük, mert egy hipermodern technológiával lehetetlenítik el a munkájukat. Konkrétabban egy lézerekből álló paparazzi-pajzs felderíti a fotóst a gépével együtt, és fényekkel vakítja el, hogy az orosz milliárdos nyugalmát ne zavarják. Egy viszonylag nagy, 70 fős személyzet tartja életben az úszó erődöt.

1. History Supreme – kb. 4.5 milliárd dollár

A világ legdrágább jachtját  a világhírű brit luxustervező Stuart Hughes tervezte, 3 évet vett igénybe, és egy névtelen malajziai üzletember vásárolta meg a 4,5 milliárd dollárért (1 139 580 000 000 Ft). A hajó arany és platina díszítéssel van tele, de a csodálatos szuperhajó egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága mégis a hálószoba. A 18,5 karátos gyémántból készült szeszes pult csak egyedül 45 millió dollárt ér.

Forrás1

Forrás2

Forrás3

Hirmagazin.eu

ElőzőMoonfall – videó
KövetkezőA neon54 casino előnyei: kényelem, változatosság és egyebek
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás