5.4 C
Budapest
2022. november. 30. szerda

Mese a boldogságról…

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. Felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagynia a házát.

Mese a boldogságról

Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog, mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája. Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki, milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is, milyen színű a függöny és az ágytakaró.

– Nagyon tetszik – s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját.
– Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit.

– Az nem baj, – közli – a boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól – az attól függ, ahogy én látom. Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog.

A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom. Dönthetek úgy,hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik,mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek. Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze.
Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél. Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára. Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek.

Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél:
1. Szabadulj meg a gyűlölettől
2. Szabadulj meg az aggodalmaktól
3. Élj egyszerűen
4. Adjál többet
5. Várj kevesebbet

Forrás: Arany gondolatok

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A pálya csúcsán – romantikus, igaz történet, .. gyönyörű, megható film, Kevin Costner főszereplésével – videó

Igaz történet alapján, .. nagyon szép, .. romantikus film, csak ajánlani tudom mindenkinek! Kellemes szórakozást!   Erről Te sem maradhatsz le!   Teljes...

Orbán Viktor a finn kormányfőnek: Svédország és Finnország egyetlen percet sem veszít a NATO-tagságából

A miniszterelnök egyebek közt ezt üzente a Twitteren. Sanna Marin a YLE rádiónak adott interjúban azt mondta, ha találkozik...

Műholdfelvételek bizonyítják, nő az orosz erők száma Fehéroroszországban

A csapattelepítések viszont nem Ukrajna északról történő újbóli megtámadásának előkészítésére utalnak. Az amerikai Institute for the Study of War...

Napelemesek veszélyben: akár már 2024-től megszűnhet az éves szaldóelszámolás

A Magyar Közlönyben megjelentek szakági értelmezése szerint mindenkinek megszűnik az éves szaldóelszámolás. Egy hónap telt el azóta, hogy a...