Merényletre készülhettek: terrortámadás előkészítése miatt tartóztatták le ezt a két férfit

Dátum:

Letartóztattak két férfit Szentpéterváron szilveszter napján, a gyanú szerint merényletre készültek a városban az újévi ünnepségek alatt. Az oroszokat az amerikai biztonsági szolgálatok figyelmeztették a két férfira, akik felesküdtek az Iszlám Állam néhai vezetőjére, Abu Bakr al-Bagdadira.

A TASZSZ hírügynökség szerint a két férfi beismerő vallomást tett, valamint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint terrortámadás előkészítésére utaló tárgyi bizonyítékokat is lefoglaltak a gyanúsítottaknál. A december 27-én elfogott férfiakat a szentpétervári bíróság 2020 február 29-ig helyezte letartóztatásba.

Az orosz sajtó azt írta, hogy a gyanúsítottak felderítették a terepet, hogy potenciális területet keressenek a merénylet elkövetéséhez. Lehetséges helyszínként a Kazanyi székesegyházat, illetve a Galereja bevásárlóközpontot nevezték meg.

A hatóság információi alapján a két gyanúsított augusztus óta készült a merényletre, erre bizonyítékként a székesegyházról és a bevásárlóközpontról készült fényképek szolgálnak, melyeket továbbküldtek a feltételezett kapcsolattartójuknak.

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek vasárnap egy telefonbeszélgetés keretében, amiért az amerikaiak értesítették az FSZB-t a lehetséges terrortámadásról.

(HVG)

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Az egész világot bejárta a csoda híre..

Az élet néha a legmegdöbbentőbb történeteket produkálja. Ciudad del...

Közleményt adott ki a Kensington-palota a nagybeteg Katalin hercegnéről

Kiderült mikor végezhet újra teljesértékű munkát Katalin hercegné.. Az egész...

Nagyon kellemetlen adatlopási ügyben érintett az Európai Parlament

Saját alkalmazottai rendkívül érzékeny adatai szivárogtak ki. Személyi igazolványok, útlevelek,...

Robert Fico elleni merénylet: Valóság és összeesküvés-elméletek

Bevezetés Robert Fico, a szlovák politikai élet egyik meghatározó alakja,...
Megszakítás