A napokban derült ki, hogy egy Baranya vármegyei településen ricinusmaggal akarta megmérgezni férjét a válófélben lévő feleség és az anyósa – a rendőrség szerint előre kitervelten, különös kegyetlenséggel próbálták megölni a férfit.
A két nő azt tervezte, hogy a férj kávéjába csempészik a gyilkos szert. A férfi azonban lehallgatta őket, így nem itta meg a kávét és megúszta, hogy a ricinusmag végezzen vele.
Ricinusmagokat morzsoltak a kávéjába, így akarta a felesége és az anyósa megölni a férfit egy Baranya vármegyei településen. A magokban lévő fehérje ugyanis a kígyók mérgéhez hasonló, kis mennyiségben is halálos lehet egy szakember szerint.

Forrás: Shutterstock/Maria Shipakina
A férfi nem itta meg a ricinusmagos kávét
Lapinformációk szerint a férfi sejtette, hogy – az egyébként válófélben lévő – felesége és az anyósa mire készül. Elővigyázatosságból hangrögzítőt rejtett el a lakásban, így amikor lehallgatta a felvételeket, kiderült, meg akarják mérgezni. A kávét nem itta meg, de termoszban gyűjtötte és bizonyítéknak megtartotta, miközben többször is úgy tett, mint ha rosszul lenne.
Súlyos büntetésre számíthat a két nő
A férfi feleségét és anyósát, aki a ricinusmagokat (már pár szem halált okozhat, a halál beállhat néhány órán belül, de akár napok múlva is.) beszerezte letartóztatták minősített emberölési kísérlet miatt így kár tíztől életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetőek. A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény miatt alaposan tartani lehet attól, hogy szabadon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, és az eljárásban résztvevő egyéb személyeket befolyásolnák, illetve a kísérleti szakban maradt bűncselekmény befejezésére törekednének – írja a bama.hu.
Ez bizonyítja, hogy az élet írja a legdurvább forgatókönyveket: a mérgezés, mint nehezen bizonyítható módszer ma is létezik, és talán ezért jelenik meg gyakran a filmekben és sorozatokban is.
Összeszedtük, melyek ezek az alkotások:
A legnagyobb filmes mérgezések nyomában
A mérgezés a gyilkosságok csendes formája. Nem fröccsen vér, nem jár hangos kiáltásokkal. A filmekben és sorozatokban éppen ez a visszafogott brutalitás teremti meg a feszültséget. Az áldozat mit sem sejtve kortyol, miközben a néző rettegve figyeli a sápadó bőrt és a lassú felismerést. A történetmesélés gyakran női karakterekhez köti ezt az eszközt – nem véletlenül: a mérgezés taktikusságot, rejtőzködést és előre eltervezett számítást igényel.
Nem csoda, hogy Agatha Christie krimijeiben is gyakran előkerül: egzotikus növényekből kivont, patikában kevert vagy öröklés előtt óvatosan adagolt szerek szolgálnak kiindulópontul a bűn titkos, feszült drámájához.
És most a streaming univerzumában ez a trend újra virágkorát éli. Sorra jönnek a sorozatok és filmek, ahol a halál nem burtális eszözökkel csap le, hanem egy korty limonádéval. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb filmes-sorozatos méregkeverőket – és figyelmeztetünk: innentől ne fogadj el semmit ismeretlenektől. Sőt, családtagtól se.
A különös kertész (El Jardín de Bronce)
A Netflix újabb gyöngyszeme, ahol a főhős egy botanikus, de nem a romantikus értelemben. Különleges növényei nem csak dekoratívak – inkább halálosak. Ő nem a teába öntő fajta, hanem a drasztikusabb – fecskendős gyilkos. De valljuk be, a főhős kinézete miatt nem tudunk rá haragudni, viszont az anyukájával való viszonya már kérdéseket vet fel.
Ginny és Georgia – Bosszú egy pohár smoothie-ban
Egy sorozat, ami úgy indul, mint egy modern Szívek szállodája, aztán hirtelen belecsap a Született feleségek-vonalba. Georgia, a cuki anyuka, aki annyira szeretné megvédeni a családját, hogy néha… megmérgez valakit. Például a volt férjét. De hé, csak a lányát védte.
Aljas nyolcas – Hó, vér, és egy kis méreg a kávéba
Tarantino western-thrillere valóságos pszichológiai sakkjátszma, ahol a méreg úgy bukkan fel, mint egy rosszul időzített vicc. Mindenki gyanús, mindenki hazudik és igen, valaki belepiszkált a kávéskannába. A tanulság? Ne igyál kávét zárt térben, ha Samuel L. Jackson is ott van.
Coco – A Pixar, ahol előjött a zenészi viszály
Oké, nem horror, de a Disney sem marad ki a mérgezős buliból. A színes-zenés Coco című filmben kiderül, hogy a család „legendás Ernestoja” mérgezés áldozata lett és a keverő nem volt más, mint a legjobb barátja. Cliffhanger, mi?
Filmajánló itt, alatta a film!
Toxic Town – Ahol a mérgezés valóság
Ez a Netflix minisorozat a valós eseményeket veszi alapul. Itt nem egyéni bosszúról van szó, hanem ipari szintű mérgezésről. Nem egy teáscsészében rejlik a halál, hanem a talajban, a levegőben és az igazságszolgáltatás lassúságában. Hidegrázós, mert megtörtént.
Fehér lótusz – A luxus és a lassú halál
A sorozat, ahol mindenki túl gazdag, túlságosan unatkozik és túl valószínűtlenül gyilkos. Bár nem mindig tudjuk pontosan, ki hal meg és hogyan, az biztos, hogy minden korty koktél mögött ott bujkál a paranoia. És lehet, hogy valaki nem csak a mámortól ájul el a naplementében…
Trónok harca – Méreg minden mennyiségben
Hogy ki a kedvenc mérgezőnk Westerosban? Nehéz döntés. De talán Olenna Tyrell viszi a pálmát, aki egyetlen gombostűnyi méreggel küldi el örök nyugalomba a brutális Joffrey-t. Az „Elintéztem. Mondd meg Cerseinek, hogy én voltam.” jelenet? Tiszta irodalmi katarzis.

