A velemi gesztenyetermelők méltatlanul alacsonynak tartják a felvásárlási árat, s néhányan már össze sem gyűjtik a teljes termést.
Nagyon elégedetlenek a velemi gesztenyetermelők az utóbbi évek átvételi áraival. A felvásárlók ugyanis egyre kevesebbet fizetnek a gesztenyéért, az idén például mindössze 120-130 forintot adtak kilójáért. Az ültetvények tulajdonosai viszont úgy gondolják, hogy ez édeskevés, egyikük-másikuk szerint ennyi pénzért jóformán nem is érdemes összeszedni a fák alól a gesztenyét, az apraját meg végképp nem.
A termelők zöme – a faluban szinte minden családnak van kisebb-nagyobb gesztenyése – ennek ellenére azért szorgalmasan összegyűjti a termést évről-évre, s el is ad belőle bizonyos mennyiséget, még 120-130 forintért is. Senkinek nem megy ugyanis olyan jól, hogy akár ezt a kis pénzt is nélkülözni tudná.
Ezért az átvételi árért persze csak a termés apróbb darabokból álló részét adják el a felvásárlóknak, a nagy szemű, az úgynevezett öreg gesztenyét – valamelyest több pénzért – megpróbálják ők maguk értékesíteni. S ez általában – legfőképpen a falu gesztenyeünnepén – szinte kivétel nélkül sikerül is nekik.
Akadnak persze olyan viszonteladók is, akik szerint a velemi gesztenye nem is ér többet annál, mint amennyit mostanában adnak érte a felvásárlók. Egy szombathelyi piaci kereskedő – akit néhány napja arról kérdeztünk, hogy árul-e velemi gesztenyét – is hasonlóan nyilatkozott. Kerek perec kijelentette, hogy a velemi gesztenye kukacos, töpörödött, silány bogyó, éppen ezért nem is vesz belőle soha még egy grammnyit se.
Ellenben kitűnő minőségű, nagy szemű, Zala megyéből származó gesztenyével áll a vásárlók rendelkezésére. Ezer forintért méri kilóját, s biztosíthat mindenkit, hogy ez a gesztenye megéri az árát. Azt is hozzátette, hogy ő maga természetesen nem 120 forintot, hanem jóval többet fizetett a gesztenye kilójáért.
Ifj. Kern István velemi gesztenyetermelő, akivel lakásán beszélgetünk a falu és környéke gesztenyeügyeiről, csak neveti a piaci kereskedő véleményét. A fiatalember – akinek viszonylag nagy területű gesztenyése van a falu határában – azt mondja, hogy csak laikus, a helyi viszonyokat egyáltalán nem ismerő ember nyilatkozhat úgy, ahogyan a mondott kereskedő tette.
Mert először is: a velemi gesztenye eredendően nem kukacos. Azt ugyanis, hogy kukacos lesz-e a gesztenye, nem az ültetvény földrajzi elhelyezkedése határozza meg, hanem az időjárás. Ha hosszú ideig tart a szárazság, ha csak elvétve hullik némi csapadék egy évben, akkor a gesztenye jó eséllyel kukacossá válik, bárhol legyen is az ültetvény. Ha viszont a gesztenye számára optimális az időjárás, akkor sehol nem kell különösebben tartani a férgek inváziójától.
Az is bolond beszéd továbbá, így ifj. Kern István, hogy a velemi gesztenye minden egyes szeme valamiféle apró, jelentéktelen bogyó lenne. Vannak a környéken viszonylag kisebb méretű termést hozó, zömükben száz-százötven éves fák is, az igaz, de bőséggel akadnak olyanok is, amelyek nagy szemű, öreg gesztenyét adnak.
Az utóbbiakból álló ültetvényeket még a téesz telepítette az 1970-es években, ezeket osztották aztán fel a velemi polgárok között az úgynevezett rendszerváltozáskor. Ki kárpótlási jegyéért, ki részarány-tulajdonosként szerezhetett kisebb-nagyobb birtokot. Összességében elmondható tehát, hogy Velemben egyaránt fellelhetők a kisebb és a nagyobb méretű termést hozó gesztenyefák, mégpedig ötven-ötven százalékos arányban. Félrebeszél, aki mást mond.
S ifj. Kern István – mintegy állítását bizonyítandó – tart egy kis bemutatót is, hiszen éppen van otthon mindenféle gesztenyéje. Az öregebbeket – melyek valóban impozáns darabok – most 400 forintért adja kilónként, s néhány zacskónyit kitett belőlük a kapu elé is, szemléltetendő, hogy itt igazán kiváló árura tehet szert a vásárló.
Szépek is az öregek, nem lehet tagadni, de az apróbbak miatt, amelyeket otthoni sütésre, főzésre szán, sincs miért szégyenkeznie a gazdának. Nem is szégyenkezik egy pillanatig sem, mi pedig ámultan állapítjuk meg, hogy ezeknél a csenevésznek mondott gesztenyéknél mi sokkal szerényebb szemeket vettünk nemrég Szombathelyen, olcsónak számító, 600 forintos kilónkénti áron.
Észrevételünket rögtön meg is osztjuk ifj. Kern Istvánnal, aki azt válaszolja, hogy éppen ez az, ami miatt nem szívesen adják le a nagy szemű gesztenyét 120 forintért a felvásárlóknak, hogy ezért próbálkoznak maguk a közvetlen értékesítéssel. Ő is így tett az idén, és sikerült is viszonylag elfogadható mennyiséget eladnia, elsősorban a gesztenyeünnepen. A kisebb fajtából is leadott valamennyit, de nem sokat, mert nem gyűjtötte össze a teljes termést. Egyszerűen nem éri meg a fáradozást.
Arra a kérdésre, hogy miért ilyen alacsony a velemi gesztenye felvásárlási ára, ifj. Kern István elgondolkodva azt feleli: hosszú története van ennek. A kilencvenes évek elején felettébb biztatónak tűnt a velemi gesztenyések helyzete, vág aztán bele a históriába a fiatal termelő, a felvásárlók kilencven forintot is megadtak a gesztenye kilójáért. S ez bizony igen szép pénznek számított akkoriban. Egy szó mint száz: remekül ment az üzlet, egyes fővárosi cukrászatok nemegyszer kamionszámra vitték a masszának való gesztenyét.
Az évtized végén aztán beütött a krach, súlyosabbnál súlyosabb betegségek támadták meg az ültetvényeket szerte az országban. Legfőképpen a kéregrák pusztította a fákat, s természetesen a velemi birtokok sem menekülhettek. Itt elsősorban az oltott fákból álló, a téesz által telepített ültetvényeket tizedelte meg legjobban a kéregrák, amelyen sajnos a mai napig nem sikerült úrrá lenni. Még most is jócskán találhatni pusztulófélben lévő idős, vagy éppen fiatal fákat a környéken.
Summa summárum: a betegségek tarolásával erősen csökkent az országban megtermett gesztenye mennyisége, s egyszer csak nem bizonyult elegendőnek a hazai fogyasztás kielégítésére. S ebben az időszakban jelent meg Magyarországon nagy mennyiségben az importból, főleg az Olaszországból és Spanyolországból származó gesztenye. Ez a gesztenye aztán tényleg öreg is, nagy szemű is, magas a beltartalma, ezért kiválóan alkalmas gesztenyemassza előállítására.
Ráadásul elég olcsón, mostanában állítólag 300 forint körüli összegért jutnak hozzá az importőrök, s a feldolgozók is nagyon szívesen fogadják. Igen leegyszerűsítve a dolgot: ezért ajánlanak az átvevők 120-130 forintot a velemi gesztenye kilójáért. A termelők kész helyzet elé vannak állítva, a felvásárlóknak az is megfelel, ha leadják nekik ennyi pénzért a gesztenyét, de ha nem, hát úgy is jó.
A mostani helyzet tehát eléggé lehangolónak tűnik, de van azért ok némi bizakodásra is. Egyes cukrászatok ugyanis újabban csak magyar gesztenyét használnak a gesztenyepüréjük készítéséhez, s ezt a vendégek tudomására is hozzák a reklámjaikban. A magyar gesztenye íze ugyanis – bárki bármit mond is – sokkal jobb, mint a külföldié. S ifj. Kern István itt tartja fontosnak megjegyezni, hogy a velemi gesztenyét becsmérlő piaci kereskedő egészen biztosan nem zalai, hanem külföldi gesztenyét kínált ezer forintos kilónkénti áron. Ha
De vajon hogyan segíthetnének magukon a velemi gesztenyetermelők? Érdemes lenne-e például új, magától értetődően még az öregnél is öregebb gesztenyét termő ültetvényeket telepíteniük? Ifj. Kern István szerint ez a megoldás most egészen biztosan nem aktuális. Az ültetvénytelepítés ugyanis kimondottan drága mulatság, állami támogatás nélkül szóba sem jöhet, ráadásul a fák is nagyon hosszú idő alatt fordulnak termőre.
De egy kis feldolgozóüzem, az igen! Az sokat javíthatna a velemi gesztenyések helyzetén. Néhány helyi, a falu sorsát a szívén viselő polgár felvetette, hogy alakíthatnának egy szövetkezetet, esetleg egy egyesületet, amely aztán – teljes egészében uniós támogatásból – megépíthetné a feldolgozót. A termelők nem értékesített, maradék gesztenyéjéből gesztenyelisztet – amely kurrens, keresett termék – állíthatna elő az üzem, de feldolgozhatna más gyümölcsöket is. S ez csak az első lépés lenne. S hogy megtehető-e? Ifj. Kern István szerint minden további nélkül. Akár négy-öt éven belül is.
Forrás: internet (ny..hu)
