Home Életmód Életmód hírek Mennyibe kerül egy átlagos esküvő 2019-ben?

Mennyibe kerül egy átlagos esküvő 2019-ben?

Illusztráció: Getty Images

Összeállításunkban átlagos árakkal számoltunk, hiszen a határ a csillagos ég.

Ha életünk nagy napján nem szeretnénk spórolni és kompromisszumokat kötni, akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk – állítja Vrazsovits Rita, a Bank360 pénzügyi szakértője, aki az alábbiakban összegyűjtötte a legnagyobb tételeket, amelyekről érdemes már a tervezgetés megkezdésekor dönteni.

Vőfély vagy ceremóniamester : 100 – 200 ezer

Ha nagy a vendégsereg, akkor szükség van valakire, aki tájékoztatja és vezeti a tömeget. Ha jól végzi a dolgát, akkor az ifjú párnak nem kell aggódnia a menetrend miatt, hiszen mindent kézben tart, a vendégek fogadásától a lakodalom végéig. Ezért azonban 100–200 ezer forintot is elkérhet – igaz, ebben az esküvő előtt is sok munkaóra van, hiszen meg kell ismernie az ifjú párt.

Menyasszonyi ruha és öltöny : 100 ezer Ft-tól

A drágább kötelező tételek közé tartozik a menyasszonyi ruha is. A bérelhető ruhák természetesen olcsóbbak, akár 100 ezer forintból is ki lehet jönni. Egy egyedi készítésű, mesterszabó által készített darab ára azonban néhány százezer forinttól a több millióig is elmehet. Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy megvarratják az egyedi ruhát, majd az esküvő után valamivel olcsóbban eladják – így gyakorlatilag ugyanolyan olcsón tudnak új ruhában esküdni, mint ha használtan kölcsönöznének egyet.

A menyasszonyi ruha mellett eltörpül a vőlegény által viselt öltöny ára, ami körülbelül 30 ezer forinttól megoldható.

Hivatásos szervező : 200 – 300 ezer Ft

Ha szeretnénk megszabadulni az egyeztetés és a stressz nagy részétől, akkor érdemes felbérelni egy esküvőszervezőt, viszont neki minimum 200–300 ezer forintot ki kell fizetnünk. Ha határozott elképzelésünk van minden részletről, és szívesen vetjük bele magunkat a szervezésbe, akkor érdemes saját kézbe venni a feladatokat.

Gyűrűk: 50 – 250 ezer Ft

A jegygyűrűk ára páronként 50–250 ezer forint között is lehet.

Szállás a vendégeknek: 10 – 20 ezer Ft

Ha távolról is érkeznek vendégek, számukra illik szállást foglalni. Ha ugyanott foglaljuk le a szobákat, ahol az esküvőt is tartjuk, akkor valószínűleg ki tudunk alkudni egy kedvezményesebb ajánlatot, de így is számolhatunk azzal, hogy kétágyas szobánként minimum 10–20 ezer forintot kell kifizetnünk – a határ itt is a csillagos ég.

Menü: 10 – 15 ezer Ft / Fő

Egy átlagos helyen egy főre étellel és itallal 10–15 ezer forintot érdemes számolni, de ennél persze lehetnek akár jóval magasabbak is az árak. Egy 80 fős vendéglistával számolva ez így körülbelül 800 ezer és 1 millió forint közötti összeg, az esküvői torta további 45–180 ezer forint.

Zene: 50 – 550 ezer Ft

Ha élő zenét szeretnénk, egy zenekar ára 100–550 ezer forint is lehet, ha DJ-t hívunk, az 50–200 ezer forintba kerülhet.

Fotós, videós: 100 – 100 ezer Ft

A rokonok és barátok amatőr felvételein kívül jó, ha egy profi is megörökíti az eseményeket, hiszen évekkel később csak a képek és a videók segítenek majd felidézni a nagy napot. Ma már nagyfelbontású képeket, videókat, sőt drónfelvételeket is készíttethetünk. Mindennel együtt a fotós és/vagy videós is belekerülhet legalább 100–100 ezer forintba.

Még néhány apróság

► virágok, díszítés – 150–500 ezer,

► menyasszonyi csokor – 10–20 ezer, 

► autóbérlés – 100–150 ezer, 

► meghívók – 20–120 ezer,

► fodrász, kozmetikus, manikűr – 40–50 ezer Ft.

Természetesen lehet alkudni vagy olcsóbb megoldásokat keresni, ha pénteken vagy téli napon szeretnénk esküdni, akkor például valamelyest faraghatunk a díjakból. Emellett nagy különbségek lehetnek a fővárosi, illetve a vidéki lagzik költségei között is.

Megtérülő befektetés lehet

Az esküvő szerencsére azok közé a vállalkozások közé tartozik, amely, ha jól csináljuk, megtérül. A vendégek általában ajándékot vagy pénzt adnak az ifjú párnak, de ezt meg lehet beszélni az esküvő előtt, így senkit nem ér meglepetés (ha nem a pénzgyűjtés a cél, hanem például a közös lakás berendezése, akkor érdemes egy ajándéklistát készíteni). Fejenként a vendégek általában 15 000–20 000 forinttal szállnak be, a közeli rokonok pedig sokszor még ennél is bőkezűbbek. A szakértő szerint, ha egy 80 fős vendéglistával számolunk, akár a költségek felét vagy háromnegyedét is visszakaphatja a pár valamilyen formában.

Forrás: Blikk.hu

Exit mobile version
Megszakítás