Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Menczer állítja: ennek köszönhető, hogy már a gazdaság újraindításáról lehet beszélni – videó

Azért beszélhetünk már a gazdaság újraindításáról, mert a magyar oltási program az egyik legsikeresebb az Európai Unióban – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.

Menczer Tamás a közösségi oldalán megosztott videóban jelezte, a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezeti.

Hangsúlyozta, hogy mivel Magyarország az oltási rangsorban az első vagy a második helyen van, ezért „mi már át tudunk térni a tömeges oltásokról a készenléti oltásokra”.

„A magyar oltási program sikere emberéleteket jelent” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a sikeres program azt is jelenti, hogy legalább másfél hónappal korábban kaphatták vissza az emberek a szabadságukat.

Ez a másfél hónap – Menczer Tamás szerint – 1 százalékos pluszt jelent a magyar GDP-ben, vagyis „a magyar oltási program sikere pénzt is jelent Magyarországnak. Mostantól a magyar gazdaság újraindításán van a fókusz” – szögezte le az államtitkár.

 

(MTI)

Kapcsolódó hírek

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina

A reggeli kellemetlen szájszag (halitózis) teljesen normális jelenség, és több oka is van:

Kovács Karolina
Megszakítás