Memoár: Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója

Felszentelik a Nemzeti Színházat – kapta fel a média a hírt ezelőtt hat esztendeje, amikor Vidnyánszky Attila átvette az ország első számú teátruma irányítását Alföldi Róberttől.

A szertartást ugyan bizalmas, szűk körben tartották, ám az áldást az új igazgató a nagyközönség előtt is megismételte a korszak első bemutatójának, Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának segítségül hívásával.

Kétségtelen, hogy az új igazgató nehéz körülmények között látott munkához: a színészek mintegy fele távozott, például Molnár Piroska, Kulka János, Gáspár Sándor, László Zsolt, Stohl András, Hevér Gábor, Makranczi Zalán; maradt viszont Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Sinkó László (a kiváló művész 2015-ben elhunyt), Szarvas József és (egy ideig) Básti Juli. A társulathoz szerződtek ugyanakkor Vidnyánszky régi és tehetséges alkotótársai (Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Rácz József), országosan ismert művészek (Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Eperjes Károly – aki egy ideig igazgatóhelyettesként működött –, vagy a tavaly szintén máshová szerződő Reviczky Gábor)

Közben az új igazgatót folyamatos bel- és külföldi támadások érték, jórészt amiatt, hogy Ő, az előző igazgatóval szemben, elfogadta a Magyar Kormány elért eredményeit és támogatta kitűzött céljainak megvalósítását.

A harcias atmoszférában Vidnyánszky érthető módon arra törekedett, hogy művészi felfogását, azzal összefüggő nézeteit a Nemzeti színpadán minél egyértelműbben manifesztálja. Mindezzel leginkább a Bánffy Miklós-darab, A nagyúr alapján született az Isten ostora című előadás bemutatóján szembesülhetett a néző, ami egyébként évek óta Vidnyánszky legjobb hazai rendezése volt.

Az üzenet („tudom, nektek barbár mind, kit nem ismertek”) egyszerre utalhatott világnézeti eltérésekre és arra a színházi felfogásra, ami például a fővárosi közönségnek is újszerűnek tűnt. Grandiózus, kavargó, egymásba öltődő jelenetekben, hangeffektusokban, zenében gazdag előadást láthattunk; igazi költői színház, mondhatnánk rá Vidnyánszky Attila öndefiníciójával.

A Nemzetiben az új igazgatóval otthonra lelt költői színház leglátványosabb megnyilvánulását a mostani repertoárból – a 2016 tavaszán bemutatott – Vörösmarty Csongor és Tündéjének Éj-monológjában fedezhetjük fel. Különlegesre csiszolt képi-zenei világával kivételes erejű kozmikus sűrítettséget teremtve kelt életre szokatlan, olykor bizarrnak ható asszociációkat, egy időben szólaltatja meg a nézőben a legellentétesebb érzések széles regiszterét.

A Vidnyánszky-korszak három legjobb rendezésének eddig – Ibsen Brandját (Zsótér Sándor), Gorkij Éjjeli menedékhelyét, Ivan Viripajev Részegekjét tekinthetjük – az utóbbi kettő Viktor Rizsakov munkája.

Vidnyánszky Attila:1964-ben született az ukrajnai Beregszászon. Első diplomáját bölcsészként szerezte 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen majd két évig irodalmat és történelmet tanított. 1992-ben a kijevi Film-és Színművészeti Főiskolán szerezte második diplomáját. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt. Saját színházán kívül dolgozott még a kijevi Nemzeti Akadémiai Színházban (Leszja Ukrajinka Színház), Szlovákiában és a volt Jugoszlávia színházaiban, valamint 1999 óta Magyarországon is tevékenykedik. 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki. Két évvel később a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője, majd igazgatója lett. Számos szakmai díjat nyert, köztük a Mejerhold-díjat a Három nővér rendezésért. 2013-tól a Nemzeti Színház főigazgatója.