Indul a tanév, egyben indul a legnagyobb roham az évben a diákhitelekért is. A diákhitelekhez ma már egy igen kedvezményes bankszámlatípus is jár, de melyiket érdemes választani közülük? – Gergely Péter a BiztosDöntés.hu szakértője szakértő válaszol.

2023. július 1. óta a Diákhitel1-et igénylőknek kötelezően megnyílik a Diákhitel Számla nevű konstrukció, de más diákhitelek mellé vagy a korábbi diákhitelt igénylőknek is megnyitható ez a speciális bankszámlatípus.

A Diákhitel Számla bármelyik diákhitel folyósítási szakaszában megnyitható (azon belül bármikor) és a számlatípus kedvezményei a diákhitel folyósítására való jogosultság megszűnését követő egy évig érvényesek.

Student,Success,Scholarship,Ideas,For,College,And,University,Tuition,Fees
Melyik számlát válasszam a diákhitelhez? / Fotó: Shutterstock

Jelenleg 4 bank kapta meg a Diákhitel Számla vezetésének jogát, ez az Erste Bank, a Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank.

A Diákhitel Számla többféle kedvezményt tartalmaz. Ezek egy részét az állam írja elő, így a banknak kötelezően nyújtania kell. Az állam ugyanakkor előírja azt is, hogy a banknak további kedvezményeket is kínálnia kell a diákhiteles ügyfeleinek.

Milyen kedvezményeket nyújt az állam?

A Diákhitel Számlák állam által előírt kedvezményei a legfontosabb alapszolgáltatásokra vonatkoznak és ingyenességük kötelező. A diákhitelesek tehát nem fizetnek semmit sem az alábbi banki díjakból:

  • bankkártya éves díja
  • a számlavezetési díja
  • az internetbank, a mobilapplikáció, a telefonbank díja
  • a személyes megjelenés nélküli ügyintézés díja
  • folyószámla megszüntetési díja

Sok diákszámlánál elérhetőek hasonló kedvezmények, mint amiket az állam a Diákhitel Számlán előír. Viszont, amíg a kereskedelmi megfontolások alapján kínált diákszámlák zömében nem nyújtanak ingyenes átutalási lehetőséget, addig

a Diákhitel Számla konstrukció esetében ez egy kötelezően ingyen nyújtandó szolgáltatás. Mivel a pénzügyi tranzakciós illeték díját épp a nyáron emelte fel a kormányzat, ezért ez egy fontos különbség lesz a kétféle konstrukció között a jövő évtől.

Milyen kedvezményeket kínálnak a bankok az állam által előírt kedvezményeken felül?

Az Erste Bank a Diákhitel számla mellé 30 000 forint díjkedvezményt ad a számlanyitáskor annak, aki a bankszámlanyitással egyidejűleg betéti bankkártyát is igényel és a nyitást megelőző 90 napban nem volt élő lakossági bankszámlája a banknál. A pénzre 2 év hűségidőt kell vállalni.

A bankfiókban igényelt Erste Kandalló Extra otthonbiztosítás (lakásbiztosítás) esetén egyszeri 5000 forint díjkedvezmény jár, az online igényelt havi díjas Erste Védelem – Utasbiztosítás nevű utas- és poggyászbiztosítás díjából pedig egyszeri 2000 forint díjkedvezmény.

Díjmentes az Őrszem szolgáltatás havi díja (mely az sms-szolgáltatást és a George App push értesítést foglalja magába) és 1 százalékos kedvezmény jár a folyószámlahitel kamatából.

A piaci lakás- és szabad felhasználású hiteleknél számos kedvezmény összekapcsolódik, a Babaváró hitelhez pedig 150 000 forint kedvezményt ad a bank.

Az új számlanyitók 2024. szeptember végéig egy YKRA x Erste övtáskát is ajándékba kapnak.

Gránit Banknál most 41 000 forint jár diákhitelesként a szelfis számlanyitáshoz, továbbá a piacon egyedülálló módon, 4 százalékos extra, akár 30 000 forintos jóváírást jár félévente a folyósított diákhitel összege után. A folyószámlahitel kamatkedvezménye 1 százalék.

Szintén kamatkedvezmény jár az ingatlanfedezetes lakáscélú hiteleknél és a szabad felhasználású hiteleknél.

A Babaváró Kölcsön igénylése esetén 205 000 forint az ajándék jóváírás mértéke.

Betétlekötési kedvezmény is jár, a Platinum bankkártya díjából pedig 10 százalék kedvezmény, ahogy az utas- és poggyászbiztosítás díjából is.

Az OTP Banknál díjmentes az éves utasbiztosítás egy alkalommal. A diákhitel mellé kötött lakásbiztosításra 5 százalékos kedvezmény vonatkozik. Emellett további kedvezmények járnak a standard értékpapír számlavezetési díjból is.

Ingatlanfedezetes lakáscélú hitel, illetve ingatlanfedezetes szabad felhasználású hitel esetén az OTP Jelzálogbank az OTP Diákhitel Számlával rendelkező ügyfelek számára nyújtott piaci kamatozású jelzálog típusú hitelek és lakáshitelek igénylésekor egy sor egyedi díjkedvezményt biztosít.

Az MBH Banknál egy 100 százalékban újrahasznosított anyagból készült bankkártya, a Mastercard Diákhitel Bankkártya fogadja a diákhiteles ügyfeleket, mely beépített „Bázis 5” utasbiztosítást tartalmaz, ingyen. Az MBH egyes biztosítási konstrukciói 10 százalékos kedvezménnyel igényelhetők meg.

Kedvezményes lakáshitel felvételét is kínálja az MBH Bank a diákhiteles ügyfeleinek.

Exam,At,School,With,Student's,Taking,Educational,Admission,Test,In
 Csekély díja van egy diákszámlának, de még azt a díjat sem kell kifizetni a Diákhitel Számla esetében / Fotó: Shutterstock

Lehet-e egy diáknak diákszámlája és Diákhitel Számlája együttesen?

Igen, lehet. Csak éppen felesleges. S noha csekély díja van egy diákszámlának, de még azt a díjat sem kell kifizetni a Diákhitel Számla esetében, hiszen az ingyenes.

Aki jogosult Diákhitel Számlát nyitni, vagy kötelezően meg is nyitják neki a Diákhitel1 igénylésekor, az nyugodtan bezárhatja a meglévő diákszámláját, hiszen nem lesz rá szüksége.

Ha azonban a diákszámlához hűségidő kötődik, akkor valószínűleg célszerű megvárni annak végét, nehogy túl sok pénzbe kerüljön a diákszámla megszüntetése.

Forrás

Hirmagazin.eu