Home Főhírek Külföld Mélybe zuhant a turista, nem találnád ki, mire készült a hotelerkélyen

Mélybe zuhant a turista, nem találnád ki, mire készült a hotelerkélyen

A 20 éves brit turista 25 métert zuhant és a fejére érkezett… Súlyos sérülésekkel szállították kórházba, s rendőrségi eljárás is indult az ügyben.

Egy három csillagos spanyolországi hotel emeleti erkélyének korlátjáról szeretett volna a mélybe üríteni egy feltehetően már nem szomjas brit turista, aki finoman szólva is merész ötletéért élere szóló figyelmeztetést kapott: 25 métert zuhanva fejjel csapódott a földbe. Az esetről a brit Metro internetes portál számolt be, hozzátették, hogy a 20 éves brit férfit súlyos sérülésekkel szállították a kórházba.

A szemtanúk látták, ahogy a fiatalember leveszi a nadrágját, kiguggol és üríteni kezd… A sérült állapotáról a helyi hatóságok nem közöltek információkat, ugyanakkor a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A lap megjegyzi, hogy a brit turisták gyakran járnak a spanyolországi Magalufra és az is gyakori, hogy elvesztik az önkontrollt. Idén például már hárman haltak abba bele, hogy az erkélyről vagy a hotel ablakából próbáltak a szálloda medencéjébe ugrani.

Forrás: Ripost

Képünk illusztráció!

Exit mobile version
Megszakítás