12.2 C
Budapest
2024. február. 27. kedd

Mély szakadékba zuhanhat a bitcoin, és nincs, ami visszahúzza

Dátum:

Megosztás:

Tizenkilencezer dollár alá esett szerda reggel a bitcoin árfolyama, és ezzel egy nagyon fontos támasz alá nézett be.

Ha nem pattan fel hamar, óriási mélységek nyílhatnak meg előtte, miközben már most is csak csúcsértékének 30 százalékánál jár.

Kedden még a 20 ezer dolláros szint közelében mozgott az egykori első és máig is legnagyobb kapitalizációjú kriptodeviza, a bitcoin, de már gyülekeztek a felhők fölötte. Szerda reggel átbukott a szinten, sőt, a 19 ezer dollár sem tartotta meg, 18 600 volt a legalacsonyabb ár. Ezt a szintet június folyamán már egyszer elérte az akkori nagy zuhanásban, így most még nem alakult ki új mélypont a tavaly őszi 67 ezer dollár fölötti történelmi csúcs óta. A technikai kép azonban nem fest jól, miután a kritikus támaszszint már másodszor gyengült meg.

Bitcoin, ANKARA, TURKEY - NOVEMBER 18: In this photo Bitcoin cryptocurrency are seen in Ankara, Turkey on November 18, 2021. Hakan Nural / Anadolu Agency (Photo by Hakan Nural / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Fotó: Hakan Nural  / AFP

A 20 ezer dolláros érték amiatt kapott különös jelentőséget, hogy ez volt a 2017 végi rali csúcsa. Tulajdonképpen akkor vált kultikus befektetési eszközzé a bitcoin, hiszen a korábbi csúcsa mindössze ezer dollár volt, és 2017-ben éven belül, tehát igen gyorsan a hússzorosára emelkedett.

Ennek eredményeként szárnyra kapott az a nézet, hogy a kriptodevizákkal könnyedén meg lehet gazdagodni, ezek a jövő befektetési eszközei.

A 20 ezres csúcs után jókora visszaesés következett, egészen 3000 dollárig, ami erősen elbizonytalanította a piacot. A folyamat nem volt teljesen véletlen: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed akkor már megkezdte előző szigorítási programját, amelyben a korábbi eszközvásárlási programok során a piacra bocsátott fedezetlen jegybanki pénz visszavonását is megindította.

A piacról tehát távozott a forró pénz, amely a spekulatív, gyors emelkedéseket fűtötte, így nem véletlen, hogy a részvénypiacok esését a sokkal spekulatívabb, fundamentális érték nélküli kriptodevizák zuhanása jócskán felülmúlta.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A monetáris szigorítással aztán hamar felhagyott a Fed, egyrészt mert megijedt a tőzsdei gyengélkedéstől, másrészt Donald Trump elnök erős nyomást gyakorolt az intézményre. Ennek megfelelően a tőzsdék és a kriptók is magukhoz tértek, a döntő pont azonban a járvány megjelenése volt 2020 márciusában.

Gyors reakcióként a kamatcsökkentés mellett a Fed korlátlan eszközvásárlási programot hirdetett a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében, a töméntelen pénz azonban egy-két hónap után a piacokra kezdett áramlani, rég nem látott hosszt indítva mind a részvényeknél, mind a kriptodevizáknál.

A bitcoin ennek során ismét elérte a korábbi csúcsot, a 20 ezer dollárt, majd meg is haladta, így az a technikai elemzés szabályai szerint ellenállásból támasszá alakult.

Hosszú idő után elért új csúcson felfelé kisebb az ellenállás, hisz mindenki nyereségben van, aki birtokolja az eszközt, nem sürgős neki az eladás. Ennek megfelelően fel is szaladt az ár 67 ezer dollár fölé tavaly novemberben, azonban a Fed hirtelen monetáris politikai fordulata, amellyel az immár általa is veszélyesnek tartott inflációra reagált, rögtön éreztette hatását a befektetési piacokon is.

A Bitcoin árfolyama
 

 

A kriptodevizák az elsők közt fordultak le, és már az eszközvásárlási program fokozatos kivezetése alatt is gyorsan estek, vagyis a friss pénz elapadása nagyon megviselte őket. Júniusban megindult a programok során kibocsátott pénz visszavétele, először havi 47,5 milliárd dolláros ütemben. Ekkor tesztelte vissza először az ár a 20 ezer dolláros szintet, sőt, alá is esett, de aztán a nyár folyamán korrekció zajlott. Ekkor azonban már csak 24 ezer dollárig tudott emelkedni a kurzus, ami a korábbi eséshez képest igen szerény teljesítmény.

Szeptembertől már duplájára, havi 95 milliárd dollárra nő a Fed pénzkivonása, és ez rögtön érződik is a piacon: a bitcoin ismét leereszkedett a 20 ezer dolláros kulcsszintre, most pedig már 19 ezer dollár alá. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy mi történik, hiszen ha folytatódik az esés, és nem pattan fel gyorsan az árfolyam, akkor

az immár nagyon erős 20 ezer dolláros támasz végleg elesik, és ilyenkor rendszerint nagy mélységek nyílnak meg az adott eszköz előtt.

A kulcsfontosságú szint eleste ugyanis a bukóban lévőket veszteségük limitálására készteti, ami erős eladási hullámot indít. A régebbi bitcointulajdonosok, akik még nyereségben vannak, vagy épp most vesztik el, ugyancsak megpróbálják menteni, ami menthető, ami fokozza az eladási nyomást.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A vételi oldal ezzel szemben gyengül, mivel a 20 ezres szint közelében sokan bevásároltak, bízva abban, hogy az nem esik el. Mások pedig, akik vásárláson gondolkoznak, azt látják, hogy az emelkedő trend teljesen összeroppant, és fundamentumok, valamint jegybanki ingyenpénz hiányában joggal vonják kétségbe, hogy belátható időn belül újraéled a növekedés.

Ha azonban a szint kitart, és az árfolyam visszakúszik 20 ezer dollár fölé, a bitcoin egyelőre megmenekül. További sorsa azonban akkor is csak technikailag elemezhető, hisz – szemben minden más befektetési termékkel –

a kriptodevizák nagy része mögött nincs semmilyen fundamentális érték.

vg

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este Sandra Bullock egyik utolsó filmjét vetítjük, a 2021-ben bemutatott megható drámát – Megbocsáthatatlan – videó

Teljes film magyarul: Megbocsáthatatlan Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of charge! Thank you for...

Messi hatalmas botrányt okozott azzal, hogy nem lépett pályára sérülten – videó

Ez a legjobban a kínai focirajongóknak fájt! Videó Hirmagazin.eu

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert megoperálták, az operáció sikerült – videó

A rehabilitáció időszakában a parlamentben és a kormányüléseken Panyi Miklós államtitkár és miniszterhelyettes látja el a feladatait. Rövid közleményt...