Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Méltó végállomást kapott a világ hetedik legszebb villamosvonala

Eddig is presztízst jelentett a BKV villamosvezetői között a 2-es vonalon közlekedni – az új, közvágóhídi épülettel már a pihenőidő eltöltése sem árnyalja ezt.

A világ tíz legszebb villamosvonala közé a National Geographic magazin választotta a pesti rakpart felett futó budapesti vonalat, köszönhetően annak, hogy utasai a Budai Vár világörökség-védett panorámájában gyönyörködhetnek. Hagyományosan a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd közötti 2-es vonalon indítjuk el minden decemberben a budapestiek és a turisták között oly népszerű Fényvillamosunkat is.

A BKV-nak kiemelten fontos, hogy dolgozói megfelelő munkakörülmények között végezhessék feladataikat, ezért a leromlott állapotú állomásépület felújítására tavaly közbeszerzést írtunk ki. A régi épületet azóta teljesen elbontották, helyén egy modern stílusú, klímával és új bútorzattal felszerelt végállomás épült.

Az új épületben is külön helyiséget kaptak – a szintén felújított – végállomási jelzőberendezést irányító tabulátorkezelők, valamint a villamosvezetők, akik itt töltik munkaközi pihenőidejüket – immár a vonal presztízséhez méltó körülmények között. Az állomásépületet mintegy félszáz dolgozónk használja nap mint nap, megújulásával is köszönjük helytállásukat a járványügyi veszélyhelyzetben!

A BKV közvágóhídi felújított épülete A BKV közvágóhídi felújított épülete

A BKV közvágóhídi felújított épülete A BKV közvágóhídi felújított épülete

A BKV közvágóhídi felújított épülete A BKV közvágóhídi felújított épülete

A BKV a járványhelyzet kezdete óta hoz utasaink és dolgozóink védelmét szolgáló intézkedéseket: szünetel az elsőajtós felszállás, kordonnal választottuk el járművezetőinket, folyamatosan védőfelszerelést biztosítottunk dolgozóinknak és home office-ból látják el feladataikat azok, akik számára ez megoldható.

Továbbra is arra törekszünk, hogy miden eszközzel megelőzzük, vagy legalább lassítsuk a járvány terjedését, miközben munkánkkal hozzájáruljunk a város működéséhez. Intézkedéseinkről bővebben itt olvashatnak: https://www.bkv.hu/hu/koronavirus

blikk, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás