hirmagazin_2015-07-22_072431

A gyermekeknél a legnehezebb észrevenni a látászavarokat, hiszen még nem tudna beszélni első pár évükben, így nem is tudják elmondani, hogy valami baj van a szemükkel. Természetesen a kicsik szeme csak a negyedik illetve ötödik életévükben fejlődik ki 100%-osra.

Vagyis mint bárki valami újhoz hozzá kell szoknia a világhoz, a szemének meg kell tapasztalnia sok mindent, hogy megfelelően működjön, hogy a szem izmai kifejlődjenek. Ezért nem kell az első percben megrémülni, ha az első években a kicsi a tárgyak mellé nyúl, vagy a játékokat, képeskönyveket nem megfelelően nézik, esetleg fejjel lefele tartják a képeket. Természetesen jobb félni, mint megijedni, mert fennáll a veszélye annak is, hogy már kialakult a látási zavar és a szülők nem veszik észre idejében. Ilyen zavarokhoz tartozik a színvakság, a közel és a távollátás is. Amennyiben valamilyen bajt észlelünk akkor természetesen érdemes elvinni a kicsit egy szemorvoshoz, mert ha megfelelő időben kezdik el kezelni a látászavart, akkor még akár javítható is.

hirmagazin_2015-07-22_072447Mit is kell tudni a távol és rövidlátásról? A távollátás kialakulása a gyermekkorban eléggé ritka, ebben az esetben a gyermek csak a távoli tárgyakat ismeri fel könnyedén megerőltetés nélkül, mert csak azokat látja tisztán, a közellátás esetén ez pont fordítva van, csak a közeli tárgyakat ismeri fel és látja tisztán. Egy szakember, vagyis egy szemorvos könnyedén felismeri ezeket a zavarokat és megfelelően tudja kezelni szemüveggel.

A szemüvegek manapság már nem okoznak nagyobb gondot a gyermekeknél, nem szégyellik, hiszen egyre több kisgyermeknek kell hordania, ajánlatos a kicsivel együtt választani keretet, mert így neki is tetszeni fog a színe és a mintája, így könnyedén hozzá lehet szoktatni, hogy hordania kell. Az anyagát tekintve ajánlatos úgynevezett sportszemüveget venni, mert annak szárai és kerete könnyedén hajlik, így nem tudják olyan könnyen eltörni játszás közben. A rövid illetve a távollátás is a szemtengely rendellenességével magyarázható vagy túl hosszú a szemtengely és a szemlencse a fókuszpont előtt gyűjti össze a fényt, vagy ha rövid, akkor nem tudja elég közel összegyűjteni a fényt. Ezeket a betegségeket homorú és domború lencsével korrigálják.

A szemtengelyek felelősek a kancsalság kialakulásáért is. Kancsalságról akkor beszélhetünk, ha a szemek látótengelye nem irányítható egy adott pontra egyidejűleg. Az ilyen betegséggel nagyon nehéz a látás így minden hozzá tartozó cselekvés, is mint az olvasás, ennek következtében gondjai lesznek az iskolában is az olvasással. Ezért is jó, ha amint észrevesszük eme kialakult rendellenességet, azonnal forduljunk orvoshoz, mert gyógyítható. Ne ijedjünk meg, ha már születéskor kancsal a kicsi, ez nagyon gyakori. A kezelést már a kicsi második évében érdemes elkezdeni, nem fájdalmas. Az orvos mindössze a jól működő szemet leragasztja, így a kancsal szem több munkára kényszerül és megszokja a szervezet. A kezelés eredménye már 2-6 hónap után tapasztalható.

Az egészséges szemre mindig vigyázni kell, itt van néhány tipp, amivel te is megóvhatod kicsid szemét. A jó megvilágítás nagyon fontos, de ezt ne neonfénnyel érjük el, ha már a kicsi olvasni tanul ne engedjük neki, hogy túlságosan is közel tartsa a könyvet, illetve az ágyban olvasás sem a legjobb ötlet. Ügyeljünk arra, hogy ne hagyjuk a picit huzatos helyen, ezt autóban utazáskor is figyelembe kell tartani. Ha már úszni tanul a kicsi ne engedjük védőszemüveg nélkül a vízbe, mert az káros anyagokat tartalmaz a szemre. Fürdetéskor is vigyázzunk, hogy ne kerüljön a sampon szappan és egyéb anyag a szemébe, mert az csípi a szemét.

Forrás: delina; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu