Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Megy a politikai „sárdobálás” – szégyen – videó

Márki-Zay szerint „bűnözőket és iszlamista terroristákat” hord be a Fidesz

Sőt, a polgármester szerint Orbán Viktor valójában egy Soros-ügynök.

Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján Lázár János korábbi nyilatkozatára reagált. A miniszter szerint ugyanis nem lehet olyan emberre bízni Hódmezővásárhely jövőjét, aki az adóforintokat úgy akarja felhasználni, hogy eközben idegen érdekeket szolgál.

A legfrissebb hírek itt!

Márki-Zay erre reflektálva arról beszélt: nem ő, hanem a Fidesz és a kormány az, amely idegen érdekeket szolgál,

Lázár János pedig Orbán Viktorral egyetemben hazaáruló.

Az ellenzék egykori vezére szerint a kormánypárt „tízezrével hordja be a migráns munkaerőt, köztük nemzetközileg körözött bűnözőket és iszlamista terroristákat”, amin szerinte százmilliókat keresnek. A hódmezővásárhelyi polgármesternek ennél megdöbbentőbb megállapításai is voltak, az egyik ilyen kijelentése szerint Orbán Viktor valójában Soros-ügynök, mert rengeteg pénzt kapott egykor az üzletembertől.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás