14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMegvannak az első ítéletek a Schadl-Völner-perben

Megvannak az első ítéletek a Schadl-Völner-perben

Ítéletet hozott a bíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik korábban már beismerték a bűnösségüket.

A bíróság a tárgyalás elején meghozta végzését, amivel elfogadta a bűnösségét beismerő tíz vádlott vallomását, majd a védők felszólalása után ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék.

– írta a helyszínről a 24.hu.

A beismerő vallomást tett végrehajtók ellen hivatali vesztegetés volt a vád, és az ügyészség indítványa alapján négyen 3 év, ketten 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre számíthattak, továbbá ötmillió forint pénzbüntetésre, valamint öt év eltiltásra a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól. Utóbbi némileg enyhült a lap szerint, ugyanis nem a jogi tevékenységtől, hanem a végrehajtói foglalkozástól tiltja el őket 5 évre a bíróság.

További baleseti hírek, bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

A négy nem végrehajtó vádlott szintén felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott, esetükben is valamivel enyhébbet, mint ahogyan az indítvány szólt. Fontos körülmény ugyanakkor, hogy a bíróság az ügyészi indítványnál súlyosabb ítéletet nem szabhatott ki, enyhébet viszont igen, és így is döntött a végül.

Ennek a 10 embernek csütörtökön kötelező volt megjelenni a bíróság előtt. A többi vádlott távol maradhatott, köztük Völner Pál és Schadl György sem vett részt a csütörtöki tárgyaláson.

Nyitókép: Pexels.com

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work