15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Megvan, mikor folytatódik a magyar futball – két csapat már örülhet

Dátum:

Megosztás:

Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy szigorú – egészségügyi feltételek mellett – május 23-án folytatódik tétmérkőzésekkel a 2019–2020-as idény. Befejezik az OTP Bank Ligát és a Magyar Kupát, ellenben a Merkantil Bank Ligát nem.

Az MLSZ elnökségének hétfői döntése értelmében az OTP Bank Liga a 26. fordulóval, a férfi Magyar Kupa pedig az elődöntőkkel folytatódik, valamint lejátsszák a Simple Női Ligában a BL-be jutásról döntő mérkőzéseket. A Magyar Kupa elődöntőjének első fordulóját május 23-án, a visszavágókat május 27-én rendezik meg. A Magyar Kupa döntőjének időpontja június 2. Az OTP Bank Ligában a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le, majd a bajnokság május 30-án indul újra a 26. fordulóval. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két bajnoki mérkőzése között legalább 3 napnak kell eltelnie.

A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III-as bajnokságok esetében, a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba.

Vagyis az NB II nem folytatódik, így az MTK és a Budafok feljutónak számít az élvonalba.

Annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei bajnokság, kupa és grassroots torna lezárásra kerül. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.

A sportolók, stábtagok egészségének védelme kiemelten fontos feladat, amelynek biztosítására a kluboknak jelentős energiákat kell összpontosítaniuk ebben a helyzetben. Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki, melynek tervezetéről a szövetség előzetesen tájékoztatta az érintett klubokat. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt korona vírus tesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.

Az MLSZ által életbe léptetett másik szabályozás értelmében a zárt kapus mérkőzésekre csak az elengedhetetlenül szükséges személyek és ők is csak minimális létszámban engedhetőek be a stadionba, a csapatok közvetlen közelébe. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni (sport zóna) a nézőtéri területtől. A sport zónába csak olyan személyek léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt elvégezték a koronavírus tesztet, és negatív eredménnyel járt a teszt. A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadion üzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői léphetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén. A nézőtéri zónába is csak a minimálisan szükséges számú személy léphet be. Mindkét zónába előre összeállított lista alapján lehet belépni a stadionba.

Mint ismeretes, az MLSZ elnöksége április 24-i döntésével kimondta, a koronavírus-járvány miatt meghozott rendkívüli intézkedések enyhítése esetén, 20 nappal a lazító határozatot követően újra indulhatnak a nemzetközi kupákba kvalifikáló felnőtt kültéri bajnokságok. A kormány április 30-i döntését követően lehetővé vált labdarúgó-bajnokságok újraindítása.

Az MLSZ a bajnokságok újraindítását megelőzően kikérte az országos tisztifőorvos és az operatív törzs álláspontját a megfelelő védekezés kapcsán. A szövetség a jövőben is teljes mértékben betartja a kormányzati és járványügyi szervek által előírtakat – közölték.

A cserékre is új szabályokat hozott az MLSZ

A mérkőzések során öt játékost lehet majd cserélni, amikor újraindul a magyar labdarúgó-idény – derül ki a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi határozatából.

Az MLSZ hétfőn közölte, hogy a tervek szerint május 23-án, a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai szezon, az OTP Bank Liga pedig május 30-án, a 26. fordulóval indulhat újra.

Az elnökségi határozatban szerepel, hogy a meccsek során öt cserejátékos léphet pályára, de a cserékre a mérkőzés alatt csak három időpontot lehet felhasználni (a félidőben végrehajtott csere ebbe nem számít bele). A találkozók során továbbá mindkét félidőben a játékrész felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára.

Ha sikerül lejátszani a hátralévő összes bajnoki mérkőzést, úgy az eredeti versenykiírás alapján dől el, mely klubok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ugyanez vonatkozik a Magyar Kupára, melynek győztese az Európa-ligában szerepelhet. Ha a kupagyőztes a bajnokságban dobogós helyen végez, az NB I negyedik helyezettje indul helyette az El-ben.

A szezon márciusban szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt.

További részletek az mlsz.hu-n.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...