15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Megvan az Év Magyar Autója – és Genf – autószalon, tesztek, autók, eredmények, technikai adatok, képek!

Dátum:

Megosztás:

Öt rivális magazin újságírója, belföldi tesztek és külföldi menetpróbák sora, pontokkal teli táblázatok: így festett az első nagy megméretés Magyarországon, amelynek része volt az Origo autós rovata is.

Több mint háromtucatnyi népszerű, vagy zöld rendszámos, netán sportos, itthon gyártott illetve luxuskivitelű modell közül választottuk ki 2020 legjobbjait, és a közönség is ítéletet mondott.

Amikor a legjobbaknak szóló elismerésről van szó, legtöbben az európai Év autója díjra (COTY) gondolnak, amely 1963 óta létezik, és a Genfi Autószalon nyitónapja előtt jelentik be a nyerteseket. Létezik viszont mellette szélesebb fókuszú rangsorolás (Világ Év Autója), másfelől pedigakadnak csak az egyes országok piacának modelljeit értékelő díjak,például Japánban, Koreában, Ausztráliában, Németországban (Arany Kormánykerék), illetve összevonva Észak-Amerikában.

A legelső tesztek egyike, közös próbaút előtt a négyből három benevezett Suzuki (a negyedik a Swift volt). Míg a DS3 Crossback és az Opel Crossland X nem jutott az élmezőnybe, a Seat Arona szorgosan gyűjtötte a pontokat. Galériához kattintson a képre! FORRÁS: KISMARTONI ANDRÁS

Hazánkban eddig elmaradt az ilyen átfogó megméretés, tavaly azonban fordult a kocka: az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu szakportál meghirdette az Év Magyar Autója 2020 díjat, amelyre bármelyik autómárka importőrjének lehetősége volt nevezni az általa forgalmazott modelleket. Végül 39 autó kelt versenyre a következő kategóriákban: Magyarország Autója (általános), Év Magyar Autója (hazai gyártásúak), Év Zöldautója (alternatív hajtású modellek), és összesített közönségszavazás.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...