Beszámítható a Teréz körúti robbantással vádolt P. László az elmeorvosi szakértői vizsgálat szerint – tudta meg a 24.hu.

A márciusi tárgyalásán nagyon furcsán viselkedett P. László / Fotó: Fuszek Gábor

P. László édesapja örül az eredménynek, a következőt nyilatkozta a lapnak:

„A héten kaptuk meg az elmeorvosi vizsgálat eredményét. Nagyon örülök neki. Az áll ugyanis benne, hogy a fiam teljesen normális, beszámítható. És nem élményszerűen élte meg azt, amit a korábbi vallomásában mondott.”

Március közepén botrányos műsort csinált a robbantás vádlottja a Fővárosi Törvényszéken: P. László azon a tárgyalási napon többször megzavarta a bíróság munkáját. Először lefeküdt a vádlottak padjára, mert fáradtnak mondta magát. Majd, amikor a bíró megkérte az őröket, hogy vegyék közre, levetette magát a földre.

A bíróság ekkor kihívta a mentőket, de P. László nem engedte, hogy megvizsgálják. A mentőorvos viszont azt közölte, a vádlott szándékos rendzavaró magatartást tanúsít. Ezután visszavitték a börtönbe.

Amikor P. László furcsa viselkedéséről kérdezte a 24.hu az édesapát, ő ezt mondta a történtekről:

„A fiam előre szólt, hogy nem akar menni, mert nem érzi jól magát. Amikor lefeküdt a padra, elvitték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kényszer injekciós kezelésre, miután már lenyugodott. Csak azt nem értem, mire föl. Szerintem így akarták büntetni a történtekért.”

Rákérdeztek az apánál arra is, hogy ebben a helyzetben valóban őszintén örül-e annak, hogy az elmeorvos szerint beszámítható a fia. Mert lehet, hogy sokkal jobban járt volna akkor, ha az elmeorvosi szakvélemény mást állapít meg.

„Nemcsak azért védem a fiam, mert az apja vagyok, hanem azért is, mert meg vagyok róla győződve, hogy nem ő robbantott. Ha azt látnám, hogy bűnös, mégis esküdözik, akkor nem állnék ki érte” – válaszolta a kérdésre.

A teljes beszélgetést a vádlott apjával itt tudja elolvasni!

Forrás: blikk.hu