Hirmagazin
Image default
Külföld

Megvan a megoldás: csak ő állíthatja meg Kim Dzsongunt

A Féreg lehet a világ megmentője: Kim Dzsongun régi barátja újra Észak-Koreába látogat – lehet, hogy lebeszéli a diktátort a rakétakísérletekről?

A kosárlabda sztár Dennis Rodman, vagyis a „Féreg” jelenleg Pekingben van, de sokan sejteni vélik, hogy a következő állomása Észak-Korea lesz – ahol nem kisebb feladat vár rá, mint Kim Dzsongun meggyőzése.

Az egykori kosaras és az észak-koreai vezér barátsága közismert, Féreg már legalább öt alkalommal járt az elzárt országban, és amolyan diplomáciai kapocs lehet Kim Dzsongun és a világ többi vezetője, így Donald Trump között. Rodman egyébként az amerikai elnökkel is jó viszonyt ápol, így még valószínűbb, hogy ő közvetíthet kettejük között.

Erre pedig nagyon nagy szükség lenne, ugyanis Észak-Korea folyamatosan nukleáris csapással fenyeget, ezt azonban mindenki szeretné elkerülni, mert elképzelhetetlen erejű pusztítást vonhat maga után egyetlen bomba is. Nagy teher került Féreg vállaira…

Rodman korábban azt nyilatkozta, hogy Kimmel szinte sosem beszélnek politikáról, de egy „csomó menő dolgot” csinálnak, például karaokéznak, lovagolnak vagy éppen síelnek.

Forrás: Ripost

Fotó: Europress / KCNA – AFP

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza