16.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Megvan a DNS-teszt eredménye: ő Flipper Öcsi eltitkolt fia

Dátum:

Megosztás:

Budapest — Enni és aludni is alig tudott az izgalomtól a DNS-vizsgálat eredményéig Hácz Tamás (27).

A fiatalember négy éve értesült édesanyjától, hogy a 11 esztendeje tragikusan elhunyt rock and roll legenda, Jeszenszky Béla, azaz Flipper Öcsi (†46) egyetlen gyermeke. A teszt szerint egyértelműen bebizonyosodott közöttük a vérségi kötelék, Tamás a néhai zenész fia!

Néhány hete a Blikknek beszélt arról a szakácsként dolgozó fiatalember, ő a Hungária, a Dolly Roll és a Step együttes egykori sztárjának a sokáig eltitkolt gyermeke. Lapunk munkatársai új családjával együtt két hete kísérték el a DNS Centrumba, hogy bizonyosságot nyerjenek a genetikai kötelékről.

A 2008-ban elhunyt Flipper Öcsi nem ismerte fiát/ Fotó: RAS-archívum

– Édesanyám négy éve egy mély beszélgetés alkalmával elmondta az igazat – ismerte el Tamás. – Szerető családban nőttem fel. A nevelőapám úgy foglalkozott velem, mintha a sajátja lennék, megkaptam mindent, mégis tudni akartam az igazat.

Aztán megismerte a rokonokat és rászánta magát a sorsdöntő tesztre.

Édesapám családja befogadott, mindenki szeret, ezért is vállaltam a tesztet. Évekig nem álltam rá készen lelkileg, de egy ideje már vágytam rá, hogy kiderüljön, ki is vagyok valójában. Most már mindannyian tudjuk, én vagyok Flipper Öcsi fia! – nevetett felszabadultan Tamás, kezében a müncheni laborban elkészített, többször is ellenőrzött vizsgálat eredményét tartalmazó hivatalos irattal, amely szerint bebizonyosodott a genetikai kapcsolat.

Tamásra (balról) eddig is családtagként tekintett Flipper Öcsi húga, Marót Viki, édesanyja, Katalin és nagybátyja István

Nagyon jó lett volna, ha találkozhatok az édesapámmal, de a sors nem így akarta. Legalább a nagynénémet és az unokabátyámat, István bácsit ismerhetem. Hálás vagyok, hogy 82 évesen eljött a vizsgálatra, az ő mintája kellett az eredményhez. A nagyit már egy ideje Kati mamának szólítom, igyekszem bepótolni vele a közös életünkből kimaradt két évtizedet – árulta el Tamás, akinek annyira friss a bizonyosság, hogy nem tudja, változik-e ettől az élete.

Nem hiába állította biztosan Marót Viki (36) énekesnő is, hogy Tamás járása, mozdulatai, érzékeny természete, de még a keze is ugyanolyan, mint testvéréé.

– Nem lepődtem meg, éreztem, hogy Tomi unokaöcsém, nagyon örülök az eredménynek – mondta Flipper Öcsi húga.

A néhai zenész édesanyja is biztos volt a vérségi kapcsolatban, hogy Tamás az első unokája, egyben elhunyt fia egyetlen gyermeke.

Sokkal jobb lett volna hamarabb megtudni az igazat. Nem értem, Tamás édesanyja miért hallgatta el a fiam elől, hogy van egy gyermekük. Ha Öcsikém tudja ezt, talán másképp alakul a sorsa, életcélt találhatott volna benne. Nagyon akart gyereket, a fiáért talán leteszi a poharat, és lehet, ma együtt zenélnek… Sajnálom, hogy az unokám gyerekkoráról lemaradtam, pedig vele fiatal nagymama lehettem volna, rengeteg közös élmény maradt ki az életünkből – szomorkodott Katalin, akinek eddig is megadatott a nagymamaság, hiszen Viki kisfia, Ádám már kilencéves.

Nagybácsi mintájából derült ki, hogy valóban rokonok

Dr. Bezzegh Attila, a DNS Centrumban mintavételt végző orvos szerint mivel Tamás édesapja és nagyapja is elhunyt, az egyetlen élő Y kromoszómát hordozó rokon segítségével kétségkívül bebizonyosodott a genetikai kapcsolat.

– A fiatalember teljes bizonyossággal rokoni kapcsolatban áll az apai nagyszülő édestestvérével, így kimondható, hogy ő Flipper Öcsi vér szerinti fia. A most elkészült eredményt többször ellenőrizték és két igazságügyi szakértő is hitelesítette – mondta a szakorvos.

Forrás: Blikk

Fotó: Varga Imre

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...

Péntektől ismét esik a benzin ára

Három nap alatt már 12 forintos a csökkenés, most a gázolaj ára is lejjebb megy. Tartós áremelkedés után korrekció...

Brutális támadás indult itthon a bankszámlák ellen

Naponta 75 millió forintot csalnak el a magyar bankkártya- és bankszámla-tulajdonosoktól, negyedév alatt csaknem hétmilliárd forintot vittek el...