A versenyre 13 cukrászat és kézműves fagylaltműhely nevezett.
A balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó érdemelte ki a Balaton fagyija címet Levendulás Kajszibarack elnevezésű termékével. A fagyizó már másodszor nyert a versenyben – írja a likebalaton.hu.
A járvány miatt a tervezettnél néhány héttel később tartották az eseményt, de így nagy érdeklődés övezte.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, a zsűri elnöke elmondta, hogy az idei verseny más volt, mint az eddigiek, apandémia keresztülhúzta a szolgáltatók és az idegenforgalmi szakemberek számítását is.
Nagyon örülünk, hogy a járvánnyal kapcsolatos intézkedések lehetővé tették végül a verseny lebonyolítását. A díjátadó is kicsit másképp alakul, hiszen korábban egy nagy rendezvény keretén belül, egy balatoni hajó fedélzetén adtuk át a díjakat. Idén ezt nem tudtuk megvalósítani, viszont a zsűrizést követően azonnal kihirdettük a Balaton Fagyija győztesét – mondta a turisztikai szakember, aki azt is elárulta, hogy a gasztroturizmus folyamatosan fejlődik a Balatonon, óriási igény van a különleges, jó minőségű, természetes alapanyagokból, helyi termékekből készülő, finom és élvezetes ételekre, italokra, fagylaltokra.
Különdíjat nyert
- a balatonszemesi Margaréta Fagyizó “ZabSzemes” édessége,
- a veszprémi Völgy Fagyizó “Tök Jó Fagyi” nevű sós, tökmagos, vaníliás variációja,
- valamint a balatonboglári Tejvirág Fagyizó “Balaton forró csókja” fantázianevű fagylaltja.