Érdemes végrendelkezni a földterületekről – írja Magyar Nemzet.
Ha valakinek termőföldje van, mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).
Változott tavaly januártól a földterületek öröklésének szabályozása: míg korábban egy földterület osztatlan közös tulajdonként átszállhatott az örökösökre, ettől az évtől ez már legfeljebb csak átmenetileg lehetséges.
Az örökösöknek január 1-jétől ugyanis dönteniük kell arról, hogy mi legyen a földterület sorsa: megegyezhetnek, hogy kié legyen, értékesíthetik, esetleg felajánlhatják az államnak.
Ha öt éven belül sem tudnak megegyezni, akkor az állam kényszerértékesíti a földterületet.
Mindez a MOKK szerint megelőzhető, ha a földtulajdonos végintézkedésben előre elrendezi hagyatékát, és a földjét egy leszármazójának szánja, míg vagyonának más részeit másoknak.
A Tolna vármegyei hírportál szerint ha valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között.
A végrendelet készítésénél azonban figyelembe kell venni a tulajdonszerzési korlátozásokat is. A bonyolult szabályozás miatt érdemes szakember, közjegyző vagy földügyekben jártas ügyvéd segítségét kérni.
A földterület öröklésére különleges szabályok vonatkoznak
Más a helyzet, ha valakire végrendeletben hagynak földet, és más, ha a törvényes öröklési rend szerint jut hozzá – mutatott rá egy ingatlanügyekkel foglalkozó jogász.
– A legfontosabb különbség, hogy aki közeli hozzátartozójától örököl földet, bármekkora területhez hozzájuthat. Akire viszont végrendeletben hagynak termőföldet, és nem lenne törvényes örököse az elhunytnak, a megörökölt területtel együtt sem rendelkezhet egy hektárnál, vagy ha földműves, háromszáz hektárnál több földdel – jelezte a szakember.
Mikor nem kell felkutatni az örökösöket?
A törvénymódosítás alapján július 9-től
a tulajdoni hányadonként legfeljebb egymillió forint értékű és legfeljebb ötezer négyzetméteres földek esetében nem kell felkutatni az örökösöket,
hanem a közjegyző a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján hirdetményben hív fel mindenkit, aki érdekelt lehet az öröklésben, hogy jelentse be igényét egy éven belül.
Nyitókép: Illusztráció (Fotó: Bognár Géza)