Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást

egdiigpw
drophox

Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.

Egyre sikeresebb a Kerékpárosbarát app, amelyet eddig több mint harmincezren töltöttek le. Az alkalmazás létrehozásának apropója az Országos Kerékpárosbarát Hálózat, amelynek már több mint 700 tagja van. Az alkalmazás tartalmazza a már belépett kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, az e-bike töltőket és a kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat. Egyszóval: mindent, ami hasznos lehet egy bringás számára.

b5wrqheq
drophox

„Folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken a felhasználói visszajelzések és a saját tapasztalataink alapján. Rengeteg olyan fejlesztés is megvalósult, amiket korábban terveztünk. Ilyen például az, hogy bekerült az alkalmazásba egy keresőmotor, jelenleg már nagyjából száz útvonal közül válogathatunk és tekerhetünk rajta végig, de több mint 12 ezer vízvételi hely is szerepel már az appban. Aminek pedig a legjobban örülünk és ami egyben az egyik legnagyobb erőssége is az alkalmazásnak, hogy elérhető a felhasználói bejelentés lehetősége, amivel – annak ellenére, hogy útvonalat nem tervez az alkalmazás – egyfajta „bringás Waze” is lett egyben. Ezt a lehetőséget egyébként már sok százan használták eddig, napi szinten érkeznek a bejelentések. Ezeknek a felhasználói bejelentéseknek köszönhetően az e-bike töltők, pihenőhelyek, közmosdók és egyéb hasznos információk köre is folyamatosan bővül, de továbbra is mindenkit bíztatunk, hogy használja ezt a funkciót, hogy minden bringás pont felkerüljön a térképre.” – fejtette ki Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője, aki azt is elárulta, hogy az alkalmazást kis költségvetésből fejleszti a MAKETUSZ, azzal a céllal, hogy minél több szolgáltató váljon kerékpárosbaráttá, valamint hogy az alkalmazás használatának hatására, egyre többen üljenek kerékpárra szabadidős céllal.

A jövőben is számos fejlesztést terveznek

Az applikáció felhasználási köréből és a felhasználók szokásaiból kiválóan látszik, hogy nagy szükség van egy ilyen alkalmazásra. A projektvezető szerint az alkalmazás éppen attól tud tovább fejlődni, hogy a fejlesztések mellett a felhasználók is hozzájárulnak az információáramláshoz a bejelentéseikkel.

„A közeljövőre nézve is több fejlesztést és újítást tervezünk. Az egyik ilyen az alaptérkép fejlesztése mellett, hogy fel lehet tölteni saját útvonalat is, amihez tartozni fog egy útvonalkövető funkció amivel így végigtekerhetünk a saját feltöltött útvonalunkon. Ez az követő funkció elérhető lesz útvonalfeltöltés nélkül is, tehát ha például az alaptérképünkre ráhelyezzük az OSM Kerékpárutak rátétréteget, és bekapcsoljuk a “követés” funkciót, tulajdonképpen az ország bármelyik kerékpárosútvonalán végigtekerhetünk. Fontos hangsúlyozni, hogy az app nem tartalmaz külön útvonaltervező funkciót, ez egy jóval komplikáltabb dolog, amit egyenlőre nem is tervezünk megvalósítani. Viszont terveink között szerepel egy olyan funkció, amelynek a bekapcsolásával, ha többen kerékpároznak együtt, láthatják egymást a csoport tagjai, ami megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a közös biciklizést.” – tette hozzá Coates Ádám.

hch lag
drophox

A jövőben az app kerékpárosbarát szolgáltatói funkciói is megújulnak és immár az is látszódni fog, mely kritériumoknak felel meg egy adott szolgáltató:

„Az a kerékpáros, aki meglátogatja a kiválasztott szállást, vendéglátóhelyet vagy attrakciót pontosan tudni fogja, mire számíthat ott. Nyilván a kötelező kritériumoknak – mint például szervizcsomag, biztonságos kerékpártárolás, vízvételi lehetőség – mindegyik szolgáltatónak meg kell felelnie, de hamarosan olyan jellemzők is láthatóak lesznek majd, mint mondjuk biciklimosási lehetőség, e-bike töltési lehetőség vagy éppen hogy fogad-e egy éjszakára vendéget egy adott szálláshely.”

A szolgáltatók számára a kerékpárosbarát hálózatba való bekerülés lehetősége továbbra is nyitott: egy regisztráció és az appon keresztüli önminősítés után, a MAKETUSZ központilag ellenőrzi a beküldött információkat és ha mindent rendben találnak a szolgáltató látható is lesz az alkalmazásban.

ngva5hia
drophox

A MAKETUSZ a kerékpározás, a kerékpárosbarát hálózat és alkalmazás népszerűsítése érdekében szeptember közepére meghirdeti a Kerékpárosbarát hétvégét, amikor a kerékpárosok számára szolgáltatói kedvezmények lesznek igénybe vehetőek, illetve túrák is szerveződnek országszerte erre a hétvégére.

Képek

Hirmagazin.eu

ElőzőJön a Repülőtér éjszakája: izgalmas repülős programok az Aeropark repülőmúzeumban
KövetkezőA karcsú alak nem álom többé – gyógynövények, amelyek segítenek a fogyásban
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza