Home Főhírek Gazdaság Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok

Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok

Forrás: MTI

Január elsején hatályba lép a mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály, amely megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.

Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok

A közlemény szerint az eddigi papír alapú, kézzel kitöltendő kérelmet az őstermelők által közölt adatok alapján automatikusan létrehozott nyomtatvány váltja fel. A NAK a szükséges feltételek megléte esetén ideiglenes igazolványt állít ki, amely kezdetben 2016. július 31-ig, azt követően a kiállításától számított 60 napig igazolja az őstermelői jogviszonyt. Ezen időszak alatt készül el a három helyett immár öt évig hatályos kártya alapú igazolvány, amelyet postai úton vagy az igénylés helyén vehetnek át a kérelmezők. A papír alapú igazolványok 2016. december 31-én hatályukat vesztik.

Lejáró igazolvány esetén október hónaptól lehetőség lesz a tárgyévet követő év január 1-jétől hatályos új igazolvány igénylésére. Az adminisztrációt csökkentő céllal továbbra is lehetőség lesz közös őstermelői igazolvány kiváltására, azonban különböző helyszíneken ezzel továbbra sem lehet értékesíteni, ugyanis az igazolvány nem másolható.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés a jövőben is a kamara falugazdászainál kezdeményezhető, az igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is díjmentes lesz.

A kamara szerint a rendelet bevezetésével csökkennek az őstermelők hosszú távú adminisztrációs terhei, az ellenőrzési jogkörök kibővítésének pedig gazdaságfehérítő hatása is van.

További előnye, hogy a vásárlók várhatóan egyértelműen azonosítani tudják majd az érvényes igazolvánnyal rendelkező, valós őstermelőket, és az országban megtermelt őstermelői termékeket.

Megszűnik az az ellentmondásos helyzet is, hogy az őstermelők ugyanazt a terméket azonos helyen és azonos időben őstermelőként és egyéni vállalkozóként is értékesítik – tették hozzá.

 

 

Exit mobile version
Megszakítás