13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeMagyarországMegújul a Duna-part Dunaföldváron

Megújul a Duna-part Dunaföldváron

Több mint háromszázmillió forintot fordít idegenforgalmi fejlesztésekre a dunaföldvári önkormányzat: a parti sétány felújításán túl személyhajók kikötését is lehetővé teszik majd a városban.

A megáradt Duna a dunaföldvári Beszédes József hídnál 2013. június 10-én – képünk illusztráció (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

A beruházásokhoz a város 124 millió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, ezt az összeget 2017-ben 105, 2018-ban 110 millió forinttal egészíti ki az önkormányzat saját forrásból – mondta Horváth Zsolt (független) polgármester az MTI-nek.

A keretből a Duna-part fejlesztésére 284 millió forint jut –  tette hozzá. A 2018-ban befejeződő projekt részeként 625 méter hosszan újítják fel a Duna-parti sétányt, ahol kerékpársávot is kijelölnek. 273 méteren új burkolatot építenek a folyó partját a Rókus pincefaluval összekötő Mély úton, és parkolókat alakítanak ki.

A polgármester ismertetése szerint a Dunaföldvári Vízisportkör Egyesület felújítja a parton horgonyzó állóhajót, amely rendezvények helyszíne lesz, és mederkotrást végeznek a személyhajó-kikötő területén, amely így alkalmas lesz turistahajók fogadására. Később kerékpár- és kajakkölcsönzőt is építenek. A Tolna megyei városban KSH-adatok szerint 2016-ban 924 éjszakát töltöttek el az odalátogatók; a fejlesztésektől azt várják, hogy a jelenleginél hosszabb ideig tartózkodjanak a vendégek Dunaföldváron – mondta a város vezetője.

Forrás: MTI, hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work