6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágMegtette, amit kellett: szabadon engedték Diegót, aki fajtája fennmaradását biztosította

Megtette, amit kellett: szabadon engedték Diegót, aki fajtája fennmaradását biztosította

Diegot egy olyan tenyészprogramba válogatták be korábban, melynek célja a faj megmentése volt. Az akció sikeresnek bizonyult, mostanra több, mint kétezer teknős született.

Diego kifejezetten sokat segített, a programban tenyésztett állomány negyven százalékát, körülbelül nyolcszáz utódot nemzett. Márciusban térhet vissza szülőhelyére, Española szigetére.

„Boldogok vagyunk, hogy visszaengedhetjük természetes közegébe” – nyilatkozta Jorge Carrion, a galápagosi nemzeti park igazgatója.

A szigeten 1800 társa várja, akiknek akár negyven százaléka is az ő gyermeke lehet. Diego egyébként már 100 éves, ami teknőséveket tekintve is soknak számít.

444, blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work