Home Külföld Kiemelt külföldi hírek Megtalálták Navalnij eltűntnek hitt holttestét

Megtalálták Navalnij eltűntnek hitt holttestét

Berlin szerint Navalnij őrizetbe vétele, alkotmányellenes és önkényes! Hirmagazin.eu (Kép: blikk)

A halottasház először cáfolta, hogy megérkezett volna hozzájuk az ellenzéki vezér holtteste, de végül egy orosz lap kiderítette, hogy hol található. Navalnij halálának oka még mindig nem ismert, testén azonban több zúzódást fedeztek fel.

Egy északi-sarkvidéki kórház halottasházában találták meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető holttestét – számol be róla többek között a brit The Telegraph.

A pénteken életét vesztő Navalnij testén több zúzódás is volt – feje mellett a mellkasán is zúzódásokat fedeztek fel. Egy mentőtiszt az Oroszországból száműzött Novaja Gazeta lapnak úgy fogalmazott, ilyen sérüléseket általában azok testén látni, akiknek rohamuk volt.

Amikor az ember görcsbe rándul, és megpróbálják visszatartani, zúzódások keletkeznek. Azt is elmondták, hogy a mellkasán is zúzódás volt. Vagyis még mindig megpróbálták újraéleszteni, és valószínűleg szívleállás következtében halt meg

– fogalmazott a meg nem nevezett orvos.

Sajtóhírek szerint Navalnij testét még nem boncolták fel, ugyanakkor a hétvégén két repülőgép is érkezett Moszkvából a Navalnij börtönéhez legközelebb eső városba, Szalehardba – a brit lap szerint valószínűleg boncolási szakértők utaztak a két, előre be nem tervezett járaton.

Navalnij teste azután került elő, hogy édesanyja, illetve a politikus civil szervezete, a Korrupcióellenes Liga szombaton még nem tudta, hogy hol lehet. Édesanyja Szalehardba utazott, azonban szombaton a szalehardi halottasház még cáfolta, hogy Navalnij holtteste náluk lenne.

Továbbra is sok a kérdőjel a halála körül

A hivatalos közlés szerint az orosz ellenzéki vezető a sétája után hirtelen rosszul lett, és azonnal elvesztette az eszméletét. A börtön közleménye szerint megpróbálták újraéleszteni – sikertelenül.

Édesanyjának a börtön vezetői azt nyilatkozták, Navalnij „hirtelenhalál-szindrómában” vesztette életét, míg egy névtelen forrás a Kreml-közeli RT-nek azt nyilatkozta, hogy vérrög okozta a halálát.

Mint arra a Reuters felhívja a figyelmet, a rossz körülmények miatt Navalnijnak korábban egészségügyi problémái voltak – tavaly súlyos hasi fájdalmai voltak, míg egy éve a rossz táplálkozás miatt elkezdtek kihullani a fogai.

ENNEK ELLENÉRE HALÁLA ELŐTT EGY NAPPAL MÉG VIDÁMAN, VICCELŐDVE JELENT MEG A BÍRÓSÁGON.

Civil szervezete korábban többször is aggódott azért, hogy Navalnijjal a börtönben rosszul bánhatnak, vagy akár meg is ölhetik – börtönbe vonulása óta többször került magánzárkába büntetésből, ezenkívül eleve Oroszország egyik legkeményebb börtönébe, a Sarki Farkas nevű kolóniába zárták, ahol télen gyakori a mínusz 32 fok is.

Erről Navalnij is gyakran írt közösségi oldalán, többnyire humorosan – legutóbb például januárban írt arról Leonardo DiCaprio A visszatérő című filmének egyik jelenetére utalva, hogy a sarkvidéken egy döglött lóban nem lehetne megúszni.

Nem hiszem, hogy az itt működött volna. Egy döglött ló 15 perc alatt megfagy. Ide egy elefánt kell, egy forró, megsütött elefánt.

Halála óta Oroszország több pontján is tüntettek, és már több mint négyszáz embert vettek őrizetbe a rendőrök. A tüntetők általában volt szovjet emlékművekhez helyeznek virágokat, így kerülve meg az állami szerveket, ennek ellenére még így is elnyomják a demonstrálókat.

Navalnij 2024. február 16-án, 47 éves korában vesztette életét. Életéről és munkásságáról ebben a cikkünkben számoltunk be hosszan.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMa este: Tiszta ügy – fordulatos krimi, thriller – videó
KövetkezőHiába vagy bejelentve egy vállalatnál vagy cégnél, ha a munkáltató nem fizeti be a TB-t, nem kapsz nyugdíjat!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás