Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megtalálták a bódvalenkei fiúk holttestét a Balatonban

Egy szörfdeszkába kapaszkodtak, majd elmerültek Balatonaligánál.

Mindkét Balatonban eltűnt fiatal holttestét megtalálta a rendőrség – értesült az Index.

Mint arról korábban médiánk is beszámolt, a két fiatalt vasárnap óta keresték a tóban. A fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este.

Szombaton 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú eltűnt a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek.

A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait.

Az egyik fiú holttestét most megtalálták Aligánál, a nyílt vízen. A testet reggel kilenc óra előtt emelték ki a vízből. Orbán Zoltán, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek azt mondta, reggel érkezett egy bejelentés egy horgásztól, hogy lát egy holttestet lebegni a víz felszínén. Mint tájékoztatott, kicsivel később kollégái a másik fiú holttestét is megtalálták.

infostart, index

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás