Hirmagazin
Image default
Külföld

Megtalálhatták Jevgenyij Prigozsin gépének fekete dobozait

Az egyik orosz hírügynökség szűkszavú jelentésben említette meg, hogy rábukkantak a gép repülési adatait rögzíti berendezésekre.

RIA Novosztyi a repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló nyomozó bizottságra hivatkozva azt közölte, hogy ” tíz holttestet találtak és fekete dobozokat foglaltak le”.

A halottakon molekuláris biológiai azonosítást végeznek, hogy kiderítsék a személyazonosságukat.

A feketedoboz az elsősorban repülőgépeken használatos adatrögzítő berendezés köztudatban elterjedt megnevezése. Újabban hajókon és vonatokon is alkalmazzák.

 

Az eszköz külső anyaga erős, tűzálló és többrétegű azért, hogy igen durva behatásoknak is ellenálljon és megvédje a benne levő berendezéseket. Katasztrófa esetén a rögzített adatok alapján pontosan vizsgálhatók a baleset körülményei és lehetséges okai. A repülőszakmai hivatalos neve FDR azaz Flight Data Recorder (repülési adatrögzítő).

A berendezés folyamatosan rögzíti a pilótafülkében elhangzottakat, valamint számos műszer és érzékelő adatait, például a magasságot, sebességet, a kormánymozdulatokat, a hajtóművek és egyéb rendszerek állapotát.

A gyakorlatban az eszköz sohasem fekete, hanem feltűnő narancssárga vagy piros festést kap azért, hogy könnyebb megtalálhassák.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Trump háborús számlája: ötszöröse Bidenének – bombákkal írt történet (18+)

Géza

Európa nem várja ölbe tett kézzel Trump agresszióját – bevetheti az új védelmi fegyvert

Géza

Fojtogató fejlődés – Kína technológiai szárnyalása ellenére még mindig a világ egyik legszennyezettebb országa

Géza