11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekMegszűnik a repülőgépek éjszakai zajterhelése Budapest felett

Megszűnik a repülőgépek éjszakai zajterhelése Budapest felett

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek

– jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások “részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” – mondta Tarlós István.

Kifejtette: ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket.

“Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek” – fogalmazott.

Tarlós István rámutatott, a változások révén a repülőtértől északnyugati irányba lévő sűrűn lakott rész zajterhelése gyakorlatilag megszűnik, és a délkeleti irányba szállhatnak majd le és fel a repülőgépek.

Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék.

A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból.

Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik – közölte.

Palkovics László elmondta, várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd. A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik.

Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, a XVIII. kerületi önkormányzat adja majd át a mérőeszközöket azoknak, akik “kontrollmérést” szeretnének végezni.

A kiszabott bírságok összegét a Budapest Airport abba az alapba rakja, amelyből a környező házak zajszigetelését pályázat útján végzik – közölte.

A Budapest Airportot érintő kérdésre válaszolva Palkovics László kijelentette: a magyar emberek és a kormány érdeke, hogy Budapestnek ugyanolyan színvonalú repülőtere legyen, mint Prágának, Bécsnek vagy Varsónak, mert “ebben a pillanatban ez nem így van”.

Működőképes repülőteret szeretnének vagy a jelenlegi tulajdonosi konstrukcióban, alkalmas emberekkel, vagy ha ez nem megy, akkor másik tulajdonossal – hangsúlyozta, azt is megjegyezve, hogy a magyar kabinet lehetőségei kötöttek ebben a kérdésben, mert “egy konzervatív kormány nem tehet semmit egy másik cég tulajdonával szemben”.

A Budapest Airporttal szembeni elvárásként fogalmazta meg a miniszter a magyar főváros jelentőségéhez méltó, megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosítását. Szerinte változtatni kell a repülőtér kinézetén és fejlesztésén.

airportal

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem