33.5 C
Budapest
2022. június. 27. hétfő

Megszólalt Sós Csaba, a magyar úszóválogatott kapitánya: ez a véleménye Hosszú Katinka váratlan bejelentéséről – Őt is meglepte a hír

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya elmondta a véleményét Hosszú Katinka friss bejelentéséről.

Az egész úszósportot váratlanul érte Hosszú Katinka szerda délutáni közleménye, amelyben jelezte, külön utakon folytatják edzőjével, Petrov Árpáddal, ő pedig egyedül készül fel a tokiói olimpiára.

A bejelentés azért is volt meglepő, mert korábban a háromszoros olimpiai bajnok úszó elégedetten mesélt a közös tréningekről, ám most azt írta: „Az idei világbajnokságon megingott a bizalmam az edzőmben, mert úgy éreztem, nem akarja annyira a győzelmet, mint én.”

A bejelentés még az úszók szövetségi kapitányát, Sós Csabát is váratlanul érte, ám biztos benne, hogy a sikeres úszónő nem véletlenül hozta meg ezt a döntést, valamint úgy véli, valójában „nem egyedül fog készülni, hiszen a teljes Team Iron ott van mögötte”.

„Nem tudtam semmiről, engem is teljesen váratlanul értek a történések. Abban egészen biztos vagyok, hogy Hosszú Katinka nem véletlenül hozta meg ezt a döntést. Ez a lány mindig a talpára esett, pedig sok nehézségen ment már keresztül. Hogy mi történhetett a kapcsolatukban? Ezt csak találgatni lehet, ebbe pedig nem akarok belemenni. Az biztos, hogy Katinka az elején nagyon lelkes volt, csak a legjobbakat mondta Petrovról. Lehet, hogy teljesen más hőfokon éghettek. Mondom ezt úgy, hogy egyikükkel sem beszéltem.”

Hosszú Katinka sorra nyerte az aranyérmeket, a magánélete is egyenesbe jött – úgy tűnt, végre egyenesben van /Fotó: Pozsonyi Zita

 

A kapitány az Origónak elárulta azt is, hogy természetesen a történtek után is számít Hosszú Katinkára a decemberi, skóciai rövidpályás Európa-bajnokságon, elvégre „ő jelen pillanatban a legeredményesebb magyar úszó, aki mindig mindent megcsinált. Amikor magánéleti válságba került és fél évet kihagyott, akkor is meg tudta nyerni az Európa-bajnokságot”.

Éppen ezért egy pillanatig nem is aggódik a sportolónő döntése miatt és biztos benne, hogy jelenleg is minden idegszálával azért küzd, hogy a 2020-ban, Tokióban olimpiát nyerjen. Mint említette, bár van kockázat Katinka döntésében, de „amikor egykori edzőjét, Dave Salót lecserélte, akkor sem hitte senki, hogy háromszoros olimpiai bajnok lesz”.

Petrov Árpárd kapcsán pedig Sós mindössze annyit mondott, hogy remek szakembernek tartja, és nagyon szeretné, ha a jövőben is a magyar úszósportban maradna, ugyanis eredményes munkát tudna végezni.

Frissítés (21:45):
A nap folyamán még Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is elmondta a véleményét Hosszú Katinka döntéséről a Kossuth Rádiónak és Sós Csabához hasonlóan ő is maximálisan bízik az úszónő döntésében.

“Azt gondolom a folyamatokat látva, hogy ez nem egy ad hoc, cunamiszerű döntés volt, hanem kellett, hogy legyen valamilyen előzménye, ez majd egyszer talán kiderül. Ez egy bátor és nagyon nehéz döntés volt. Kvangdzsut követően Katinka leadta a szakmai tervét Tokióig, kért a meglévő erős csapata mellé további két szakembert, ezt a magyar szövetség megadta. Egy szárazföldi edzővel és egy belga szakemberrel szerződést kötöttünk” – mondta.

origo, blikk, Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Szijjártó Péter újabb bejelentést tett

Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július...

Lev Tolsztoj megúszta a könyvégetést, de a többiek nem..

A népek nem fogadták meg Tolsztoj "üzenetét": A <Háború és béke> nem az ukránok és nem az oroszok igazát...

Tragikus motoroshalál történt Zala megyében

Motoros ütközött egy autóval Pókaszepetken. A rendelkezésre álló adatok szerint Pókaszepetk, Petőfi Sándor utcában 2022. június 26-án 16 óra...

Rubint Réka levetkőzött a Playboynak, erről álmodott minden férfi idehaza (18+)

Egy kis hiányérzetünk azért maradt, mert a bugyi nem került le róla. Rubint Réka nem retteg a nyilvánosság előtti...