6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMegszólalt Lajcsi felesége: "Rémálom volt ez a 12 nap!"

Megszólalt Lajcsi felesége: „Rémálom volt ez a 12 nap!”

Kien­ged­ték  az elő­ze­tes­ből Ga­lam­bos Bog­lár­kát, aki a Té­nyek­nek azt mondta: hisz férje ár­tat­lan­sá­gá­ban!

Tehetetlennek éreztem magam, hogy n em tudtam a szeretteimmel, a gyerekeimmel lenni…

Ez a 12 nap maga volt a rémálom!”

– mondta a Tényeknek Lajcsi felesége, akit letartóztatása után pénteken engedtek szabadlábra. „Az ügyvédem várt a bejáratnál, hozott haza. Azóta a gyerekeimmel itthon vagyok” – mondta a nagybeteg asszony. A nagy beteg Boglárka elmondta, aznap, amikor elvitték őket, a gyerekei arra riadtak fel, hogy kommandósok ugranak be a kerítésen, és sikoltoztak, amikor meglátták a fegyvereseket. Bár a börtönben mindvégig emberségesen bántak velük, megtörte, hogy nem lehet együtt gyerekeivel. Egyedül az elsőfokú tárgyalás menetét nehezményezte.

Megdöbbentette, hogy anélkül került a férjével együtt előzetesbe, hogy az ügyvédeik érvelhettek volna a bíróságon. Hisz férje ártatlanságában, és sírva köszönte meg mindenkinek, aki ugyanígy gondolja. Boglárka cáfolta, hogy gyermekeit bántották volna az iskolában.

„Az iskolában, a baráti körben és mindenhol nagy szeretet vesz minket körül és ezt nagyon köszönöm!

Hiszek a férjem ártatlanságában!”

– zokogta el magát a nő, aki egyelőre nem tudja, hogy lesz a kapcsolattartás, így azt sem tudhatja, mikor beszélhet legközelebb férjével.

2015-10-04_073807

Boglárka telefonon adott interjút a Tényeknek.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work