35.8 C
Budapest
2022. augusztus. 18. csütörtök

Megszólalt L.L. Junior exének ügyvédje a lehetséges vádemelésről: „A sírig tartó önvádnál súlyosabb büntetést nem kaphat”

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Budapest – Lezárult a nyomozás L.L. Junior kisfiának ügyében, ám a gyászoló család számára ez még nem hozza el a lelki megnyugvást.

A hároméves Dávidka még 2019-ben az édesanyjával és barátaikkal sétált, amikor a tilos jelzés ellenére kiszaladt az útra és egy autó halálra gázolta. A rendőrség közel két évig nyomozott az ügyben, melyben a zenész volt élettársa, a kisfiú édesanyja, Hopp Csilla volt a gyanúsított. Az ügy lezárult, s vádemelési javaslattal az ügyészségre került. Az édesanyát gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt többször is kihallgatták, jelenleg az ügyészségen múlik, vádat emelnek-e ellene.

Csilla ügyében két évig nyomoztak a rendőrök /Fotó: RTL Klub Csilla ügyében két évig nyomoztak a rendőrök /Fotó: RTL Klub

Egy szülő számára nincs fájdalmasabb tragédia az életben, mint mikor elveszíti a gyermekét, Csilla ráadásul végig is nézte a balesetet, majd utána órákig sokkos állapotban állt Dávidka fölött, míg a mentősök küzdöttek az életéért, sajnos mindhiába. A szülők pokoli időszakon mentek keresztül, ráadásul Csilla sebeit újra és újra feltépték a folytonos kihallgatások, a helyszíni szemle, most pedig az, hogy vádat emelhetnek ellene.

– Ügyfelem nincs jól, de stabil az állapota. Péntekig beadunk egy indítványt, kérve az eljárás megszüntetését – árulta el a Blikknek Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor.

A nyomozás során egy helyszínbejárás volt, amely érzelmileg nehéz volt ügyfelemnek, de mivel nem jött el minden tanú, így ismételni kellett volna, ám ez nem történt meg. Bízunk abban, hogy a kérvénynek helyt ad a hatóság, ám amennyiben vádemelésre kerül a sor, és bűnösnek mondják ki Csillát, biztos vagyok benne, hogy nem kell börtönbe mennie, legrosszabb esetben felfüggesztett büntetést kaphat. Korai is erről beszélni, amúgy is, a sírig tartó önvádnál súlyosabb büntetést nem kaphat.

A tragikus baleset helyszínét sokáig mécsesek és virágok borították /Fotó: Pozsonyi Zita A tragikus baleset helyszínét sokáig mécsesek és virágok borították /Fotó: Pozsonyi Zita

A jogi képviselője lapunknak elárulta, Csilla próbálja feldolgozni kisfia elvesztését. Családja segíti, támogatja, valamint tartja a kapcsolatot más gyászoló szülőkkel is, egymásban tartják a lelket, hiszen tudják, min megy keresztül a másik. Kerestük Csillát, de nem akart nyilatkozni, egyik barátja azonban elmondta, nehezen viseli az eljárást.

– Mást nem tud tenni, várja a hatóság döntését. Mindezt méltósággal, emelt fővel, mert Lacika miatt tartania kell magát – mondta az ismerős.

A rapper LL Junior csak annyit mondott, sajnálja volt kedvesét /Fotó: RAS ARCHIV A rapper LL Junior csak annyit mondott, sajnálja volt kedvesét /Fotó: RAS ARCHIV

Juniort is kerestük, aki elmondta, sajnálja gyermekei édesanyját, ám bővebben nem kívánt nyilatkozni.

Hatvan nap múlva dől el, hogy bíróság elé kell-e állnia

Hopp Csilla ügyvédje egy összefoglaló indítványt nyújt be, amelyben az eljárás megszüntetését kérik.

– Összesen hatvan napja van a hatóságnak arra, hogy döntsön a beadványban foglaltakról, utána derül ki, hogy vádat emelnek-e ügyfelem ellen. Ez újabb idegörlő időszak, ahol csak várakozni lehet, de tétlen az ember – mondta dr. Horváth B. Gábor.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: RTL Klub

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia

Kapcsolódó hírek

Kiderült: Románia már a februárban szállított fegyvereket Ukrajnának

Bukarest sokáig hevesen tagadta, hogy konkrétan fegyverekkel segítette volna Ukrajnát. EU-s szinten már a háború első napjaiban elfogadtak két...

Továbbra sincs béke: a hazatérő Harrynek és Meghannak eszük ágában sincs találkozni Vilmosékkal

Harry és Meghan a jövő hónapban az Egyesült Királyságba látogatnak, de nem találkoznak Vilmossal és Katalinnal. Ahogy arról mldiánk...

Egészség: Ezt muszáj kipróbálnod! Szuper méregtelenítő ital, pár összetevőből, 5 perc alatt

Nagyon jó hatással lesz a szervezetedre. A megfelelő emésztés nagyon fontos egészségünk érdekében, ugyanis kiüríti a toxinokat a szervezetből....

ELTŰNT KINCSES GERGŐ GÁBOR A XVII. KERÜLETBŐL

A 14 éves fiút rendőreink jelenleg is keresik. Aki látta vagy látja, hívja bármelyik rendőri számot! A Budapesti Rendőr-főkapitányság...
facebook