11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMegszólalt Klapka György legidősebb gyereke: durva viszonya volt az apjával

Megszólalt Klapka György legidősebb gyereke: durva viszonya volt az apjával

Klapka György soha nem ismerte el gyermekeként elsőszülött fiát.

Noha az Aranyember, a 2017 januárjában elhunyt Klapka György soha nem ismerte el gyermekeként elsőszülött fiát, sőt, a halála előtt még az örökségből is megpróbálta kitagadni, ifjabb Klapka György már nem akar haraggal a szívében élni.

Az apjával való kapcsolata egész gyerekkorára rányomta a bélyegét. Csak az üzlet hozta közelebb őket egymáshoz, bár kis híján börtönbe is került miatta, így később újra megromlott a kapcsolatuk. Az utolsó néhány évben már csak telefonon beszéltek, két évvel ezelőtti haláláról is csak SMS-ben értesült.

„A lelkizésre valahogy sosem volt nyitott, soha nem sikerült igazi apa-fia kapcsolatot kialakítanom vele. Huszonhat éves voltam, amikor Düsseldorfba mentem utána csak azért, hogy megöleljen az öreg. Nem tette meg. Még aznap hazautaztam” – mesélte a Blikknek a legidősebb Klapka fiú, akinek életében óriási törést okozott az üzletember ridegsége.

Mindig is vágyott a közelségére, amit végül csak a munka hozott meg kettejük között, de még azon is hajba kaptak. A kilencvenes években együtt üzemeltettek egy autós telepet, a legtöbb ügylet Gyuri nevén futott, ami miatt nem egyszer került nehéz helyzetbe. Sőt, ha nincs résen, még bilincs is kattanhatott volna a csuklóján.

„Az aranybizniszbe is beszálltam egy rövid időre, de abból sem jöttem ki jól. Azután kezdődtek köztünk az igazán nagy viták, mégis azt mondom, abban a három-négy évben bepótolta azt az időt, amit elvesztegettünk. Rengeteg dologra megtanított, mindent, amit ma tudok, neki köszönhetem, általa váltam azzá, aki ma vagyok” – ismerte el az ifjabbik Klapka György, hozzátéve, már nem neheztel.

„Minden nehézség ellenére örülök, hogy ő volt az apám, és büszke vagyok rá. Nagyon fontos a megbocsátás, és úgy érzem, nekem most sikerült elengednem minden sérelmet. Már csak a jóra emlékszem, ha eszembe jut. Az izgalmas történeteire és a kalandos életére”.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem