18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Megszólalt egy bennfentes a hazai illegális gyorsulási versenyekről, így próbálják átverni a rendőröket

Dátum:

Megosztás:

Fót mellett Dunakeszin és Budapesten is rendeznek illegális gyorsulási versenyeket.

A családi programmá vált titkos bulin tömegek gyűlnek össze, sokakat az életveszély sem riaszt el, ugyanis a gyerekeiket is elviszik versenyezni.

Most megszólalt egy fiatal, aki többször részt vett már a futamon, elmondta: több helyszínen van egyszerre ilyen gyorsulás, hogy „védekezzenek” a rendőrök ellen.

A legfrissebb hírek itt!

Hatalmas tömeg és száguldozó autók – a Ripost kollégájának sikerült kijutnia a Fóton megrendezett illegális gyorsulási versenyre, ahol a felvételek alapján, száznál is többen voltak kíváncsiak a tuningolt gépek harcára. Ripost most elért egy bennfentes fiatalt, aki többször is indult a autójával az életveszélyes megmérettetésen. Megdöbbentő részletekről számolt be.

gyorsulási verseny
Tömegek vonulnak ki éjszakánként a versenyre  Fotó: Ripost

Egyszerre több helyen futnak a versenyek

Igazi „közösségtalálkozót” tartanak a gyorsulási versenyek imádói Fóton az Auchannál, minden péntektől vasárnapig. Ám kiderült: több helyszínen vannak egyszerre, hiszen bármikor rajtuk üthetnek a rendőrök.

Szép lassan kialakult egy „szokás” a tuningosok között

– kezdte Ádám.

 – Mivel ők is tudják, hogy illegális, amit csinálnak, így ki kellett találniuk valamit arra az esetre, ha a rendezvényen megjelennének a rendőrök. 

Így ha rajtuk ütnek, egyszerűen átmennek a másik helyszínre, és folytatják a bulit.

Egyszerre Fóton, Dunakeszin és Budapesten vannak versenyek. Legtöbbször nincs konfliktus a hatósággal, így a srácok az éjszaka folyamán csak azért változtatnak helyszíneket, mert meg szeretnének mérkőzni minél több új sofőrrel.

Összetartó közösséget kovácsolt a gyorsulási verseny…

 Ez egy nagy család

– meséli Ádám.

– Az elején csak néhány srác szórakozott az autóikkal, de mára óriási tömeg gyűlt össze. Mindenki szólt a barátainak és ismerőseinek, majd azok is szóltak az övéiknek. Családosok, gyerekekkel együtt jelennek meg és nézik a futamot. Mellettük pedig vannak fiatalok is, akik a szórakozóhelyek helyett inkább ide jönnek hétvégén ismerkedni. Ma már kempingszékekkel felpakolva érkeznek meg, hogy le tudjanak ülni a pálya szélén és tudjanak sörözgetni, miközben mellettük zúznak a kocsik.

gyorsulási verseny
Életveszélyes: verseny közben lógott ki az autóból egy kislány  Fotó: Ripost

Élőben közvetítik a versenyeket

Hiába lenne „titkos” a rendezvény, legtöbben a látvány és a hangulat miatt élőznek a TikTok-csatornájukra. Fóton a verseny egy parkoló melletti aszfaltozott úton zajlik. Általában egy fiatal srác a startjelző.

A legfrissebb hírek itt!

Egymás mellé állítja az érkező autókat, megnézi, hogy egy vonalban legyenek, majd háromig számol, felbőgnek a motorok, és kilőnek az autók. A résztvevők luxusautóval, tuningolt verdával, motorral, de a legelvetemültebbek rollerrel is indulnak az életveszélyes meneten.

gyorsulási verseny
Védőfelszerelés nélkül indult el egy rolleres srác  Fotó: Ripost

Jó a buli, de mi van, ha meghal valaki?

A nézőket és a száguldozó gépeket egy kis padka választja el egymástól. Ha valaki elveszíti az uralmát az autója felett és belecsapódik a tömegbe, valószínűleg tucatnyian meghalnának.

Addig senki sem gondol bele a veszélybe, míg meg nem történik a tragédia 

– folytatta.

– Mivel elég sötét a terület, ahol a verseny folyik, ezért simán lehet belőle baleset. Ráadásul többször is előfordul, hogy egy-egy indulás előtt még a nézők egyik oldalról a másik oldalra átrohangálnak a kocsik előtt. Ha keretet adnának a versenynek, akkor valószínűleg a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna – zárta.

Íme a Ripost videója a helyszínről:

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...