19.2 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

Megszólalt az MSZP-s cigicsempész és nem tudja, hogy került a kocsijába a dohány

Dátum:

Megosztás:

Az MSZP volt parlamenti képviselője az RTL Klub híradójának beszélt arról: a cigaretta, melyet autójában találtak az ukrán határnál, nem az övé.

Legény Zsolt az RTL Klub híradójának most azt nyilatkozta: ő értesítette a konzulátust, a cigaretta pedig nem az övé volt.

„Amikor megérkeztek, kinyitottam az autót és én voltam a legjobban ledöbbenve. Tele volt cigarettával. Az a cigaretta nem az enyém, nem én vásároltam, nem tudom, hogy került bele az autóba”

– mondta Legény, aki az eset óta lemondott a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének alelnöki és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöki posztjáról is, valamint kilépett az MSZP-ből.

Legény Zsolt (jobbra)

Legény a döntését a híradónak azzal indokolta, hogy nem terhelheti a közösségét egy ilyen súlyos üggyel – írja az ATV.

atv

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep – Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – videó

amerikai tragikomikum, vígjáték Két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre. Az érdektelen...

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették...

Itt a Microsoft Copilot, az MI-alapú virtuális asszisztens

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET Épp most lépünk be...

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás...