Hirmagazin
Image default
Bulvár

Megszólalt autóbalesete után Laár András: nagy fájdalmakkal küzd

A humorista még csütörtök éjszaka karambolozott egy taxival.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, csütörtök éjszaka balesetet szenvedett a KFT együttes tagja, Laár AndrásA zenész egy taxiban utazott, mikor a jármű karambolozott. Bár a balesetben nem sérült meg komolyabban a humorista, jó pár hetes kényszerpihenő vár rá, hiszen jobb kezét alig tudja mozgatni. Laár a történtek után először szólalt meg, hivatalos oldalán tájékoztatta egészségügyi állapotáról a rajongóit.

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka karambolozott a taxi, amivel utaztam. A pördülés következtében nagyon megrándult a jobb vállam és azóta is folyamatosan fáj. Másnap rögtön mentem orvoshoz, megröntgeneztek, és szerencsére nagy baj nincs.

Nem tört el semmi, de egy kis kagylóhéj alakú csontdarab lepattant az ütődés következtében és emiatt nem tudok rendesen erőt kifejteni a jobb kezemmel, és nem tudom a karomat oldalra felemelni.

A gitározás sem megy így. Egyelőre még egy inget sem tudok egyedül fölvenni… – fogalmazott a közösségi oldalán Laár, akit a felépüléséig a zenekarban Dandó Zoltán helyettesít.

Forrás: Ripost

Fotó: Facebook

Kapcsolódó hírek

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra

Kovács Kokó István megsemmisítette Alekoszt

Kovács Karolina

Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa, halálhíre mélyen megrázta a világot!

Géza