Home Hírek Főhírek Megszólalt a keddi ünnepről az államtitkár, elmondta, hogy mikor fújják le a...

Megszólalt a keddi ünnepről az államtitkár, elmondta, hogy mikor fújják le a tűzijátékot

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány és az operatív törzs számára – a korábbi évekhez hasonlóan – természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját – írta a Facebookon közzétett bejegyzésében a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán közölte: a Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítéséért és biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a programsorozat egésze alatt működik, augusztus 20-án – amikor a legtöbb kiemelt rendezvény lesz – fizikailag is együtt ülésezik.

„A 2006-os tragikus kimenetelű augusztus 20-ai rendezvény az akkori szervezők és döntéshozók felelőtlenségének következménye volt.

Ez most nem fordulhat elő, hiszen az operatív törzs számára minden információ rendelkezésre áll, döntéshozók alkotják, akik bármely rendezvényhelyszínen be tudnak avatkozni, szükség esetén le is tudják állítani a rendezvényt – ez igaz a kedd esti tűzijátékra is” – fogalmazott az államtitkár.

A szakemberek megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását. Az operatív törzs a Szent István-napi programsorozat egyes rendezvényeinek megtartásáról, illetve szükség esetén elhalasztásról a rendelkezésre álló információk alapján hoz döntést, amit természetesen minden lehetséges formában és csatornán meg is oszt – írta Kovács Zoltán.

Nagyon figelik az időjárást

Intenzíven és kiemelten figyeli az időjárás alakulását az operatív törzs az augusztus 20-ai tűzijáték megtartásával kapcsolatban – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán elmondta, kedd reggel hét órától fizikailag is ülésezni fog az operatív törzs és minden olyan szervezet, amely részt vesz az ünnepségsorozat lebonyolításában. Szavai szerint az ülésen tanulmányozni fogják az aznapi időjárási előrejelzéseket, és amennyiben kedvezőtlenül alakulna az időjárás, akkor a kora délutáni órákig meg fogják hozni a szükséges döntéseket az esti tűzijáték biztonságos megtartásáról, majd erről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMa este az egyik filmünk a tegnap elhunyt Alain Delonra és a 2021. szeptember 6-án elhunyt Jean-Paul Belmondora elmékezik – Két apának mennyi a fele? – videó
KövetkezőSegített a Duna, megmenekült a Paksi Atomerőmű
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás