Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megszólalt a Károly körúton halálos balesetet szenvedő tini anyja: ezért nem lehetett ott fia temetésén

Drámai interjút adott a nemrégiben a Károly körúton halálos balesetet szenvedő, korábban a Tv2 tehetségkutatójában feltűnt 17 éves fiú édesanyja, aki teljesen biztos benne, hogy gyermeke nem keveredett rossz társaságba, illetve kábítószert sem használt.

Skype-on keresztül adott interjút a Borsnak az Astoriánál november elején halálos balesetet szenvedett tinédzser édesanyja. Cs. Andrea jelenleg letartóztatásban ül egy börtönben, ott tudta meg, hogy legkisebb gyermeke életét vesztette. Az egyébként többféle betegséggel is küzdő asszony megdöbbentő őszinteséggel idézte fel a történteket.

„A tragédia napján is hozták nekem a pirulákat, de a tisztnőn azonnal láttam, hogy valami baj van. Mondta is, hogy mondaniuk kell valamit, majd az alezredes úrnak adta át a szót.

Tőle tudtam meg, hogy Attila nincs többé, de akkor még nem voltam hajlandó ezt felfogni. Azt mondogattam magamnak, hogy a halott fiú egyszerűen nem lehet az én fiam.

Később a TV2-n megláttam, hogy a Kismenők című műsorból idéznek, abban a pillanatban oszlott el minden kétségem” – kezdte a gyászoló nő, akinek három éve romlott meg a kapcsolata fia édesapjával, majd egészen október közepéig a testvérénél, Attilával egy szobán osztozva élt. Akkor vitték el a rendőrök, és az volt az utolsó alkalom is, hogy a gyermekét láthatta, aki a nagybátyjával maradt.

Andrea szerint a fia igazi érzékeny művészlélek volt, több évig zongorázott és imádott énekelni is, a tervei között szerepelt, hogy Amerikában építsen karriert. Ennek ellenére szigorúan fogták, nem is igazán engedték el egyedül sehova.

„Rossz emberekkel nem barátkozott, ezért nem tudom elképzelni, hogy valóságalapja lenne annak, amit egyesek mondanak róla! Anyaként tudom, hogy nem drogozott, nem használt sem katit, sem füvet” –folytatta a megtört anya, aki nem tudja, kié lehetett a tragédiát okozó, oszlopnak csapódó autó.

„Azt biztosan kijelenthetem, hogy mi sosem engedtük meg neki, hogy volán mögé üljön. Csak úgy tudom elképzelni, hogy a slusszkulcsot elcsente.

A határozott tiltás ellenére szeretett vezetni, már alig várta, hogy megszerezze a jogosítványt. A közelmúltban kezdett el járni tanfolyamra.”

Andrea a napokkal korábban készült interjú során arról beszélt, hogy fia szombati temetésével kapcsolatban méltányossági kérelmet nyújtott be, ám akkor még nem tudta, hogy ezt nem fogadják majd el. A járványhelyzetre való tekintettel ugyanis nem engednek ki fogvatartottakat a börtönből, így az anya csak lélekben lehetett ott fia gyászszertartásán. A Bors információi szerint Attilát – az édesapja akaratának megfelelően – Vilmányban helyezték örök nyugalomra, autentikus roma zene, illetve hagyományos cigány muzsikaszó mellett.

bors, blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás