7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekMegszakad Tusup szíve, elveszik Hosszú Katinka aranyait

Megszakad Tusup szíve, elveszik Hosszú Katinka aranyait

Botrányos döntés született. Felháborodott a szövetség lépésén első számú úszócsillagunk és edző-férje is. Nem ezt érdemelték a munkájukkal, a sikereikkel.

Dühösen kommentálta a nemzetközi szövetség döntését Hosszú Katinka után amerikai edzője, egyben férje, Shane Tusup is. Az akasztotta ki az úszás sztárpárját, hogy a FINA világkupa-sorozatán ezentúl egy versenyző naponta legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Ezzel elveszik az Iron Lady esélyét megannyi versenyre és aranyéremre.

Márpedig háromszoros olimpiai bajnoknőnk az utóbbi években ezeken a viadalokon gyakran végigúszta a teljes programot. A tavalyi sorozatot a riói tarolása után sem pihenve úgy nyerte meg, hogy összesen 103 érmet, köztük 73 aranyat gyűjtött, s ezekkel mintegy 110 millió forintot is bezsebelt. Jövőre erre nem marad esélye.

Nem csak aranyérmekben és pénzdíjakban mérhető mindez: ezeknél sokkal többet vesz el az új szabály. Katinka felkészülésének szerves része, hogy ha csak lehetősége van rá, edzés helyett is versenyez. Ezt korlátozza most a FINA-döntés.

Jó munka, FINA! Ismét hátraléptünk a sportunkban. Nem szabadna korlátoznunk a szupersztárjainkat abban, hogy versenyezzenek.

Inkább több olyan sportolóra lenne szükség, akik minél gyakrabban versenyeznek”

– írta Shane Tusup felháborodva az Instagramon, hozzátéve: az úszósportnak tanulnia kéne más sportágaktól.

A FINA-döntés súlyát jelzi, hogy Tusup néhány órával később újra, még részletesebben kifejtette a véleményét.

Ez összetörte a szívem és megőrjít.

Látok egy lenyűgöző tehetségű úszót, aki hihetetlen munkával gyilkolja saját magát, gyűjti az erejét és fejleszti a tudását, így versenyelőnyre tenne szert a többiekkel szemben. Mindezt azért, mert szenvedélyesen teszi a dolgát, hogy inspiráljon és csillagként vezessen, megmutassa, mit lehet elérni a sportban, ha keményen dolgozol és ennek szenteled az életed.

És mit kap cserébe?

Ahelyett, hogy a sportág vezetői felkarolnák őt, és nagyszerű példaként használnák arra, hogy mi lehet ez a sport, mit érhet el benne a jövő generációja, ők inkább úgy döntöttek, hogy

korlátozzák a részvételét, megsemmisítik a versenyelőnyét, és korlátozzák az egyéni hatását a show-ra.

This breaks my heart and makes me sick. I have watched a swimmer with amazing talent, kill herself working unbelievable hours honing her craft and developing her skills so that she would a have a competitive advantage on the rest of the competition. All so that she could make a profession out of her passion and to be an inspiration and guiding star to what the sport was capable of being if you work hard and dedicate yourself. And what does she get? Instead of the sports governing body embracing her and using her a great example of what the sport can be and where future generations can take the sport, they decided to limit her participation, destroy her competitive advantage and limit her individual impact on the show. Worst of all what does this do, shows all the future generations of swimmers and fans that in the end, you will never truly be appreciated for your effort and that there isnt really any reason for working so hard as the rules will simply change to eliminate your hard earned advantage.

Shane Tusup (@tusup11) által megosztott bejegyzés,

A legrosszabb, hogy ez végeredményben azt mutatja az úszók következő generációinak és a szurkolóknak, hogy sosem fogják igazán elismerni az erőfeszítéseidet, és hogy

semmi okod nincs ilyen keményen dolgozni, ha a szabályokat egyszerűen megváltoztatva megsemmisíthetik a kemény munkával kiérdemelt előnyödet

– zsörtölődött Tusup.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem