Hirmagazin
Image default
Bulvár

Mégsem volt esküvő? Furát posztolt Kulcsár Edina

Kulcsár Edina néhány perccel ezelőtt tett közzé egy érdekes hangvételű posztot. A modell a Sziget Fesztiválról jelentkezett be, ahova nem kifejezetten bulizni érkezett, hiszen hajfonással foglalkozó vállalkozását népszerűsíti. A poszt alapján arra lehet következtetni, hogy Csuti nem is vette el…

Jó, persze ez így ebben a formában nem igaz, csupán arról van szó, hogy Edina kereste párját a Sziget „házasságkötő” standjánál, így a fesztivál lagzi tényleg elmaradt.

„Csutit is kerestem a házasságkötőnél, hátha elvesz ismét, de nem találtam, így eküvő hiányában kellett este hazamennem.”írta viccesen posztjában Edina.

Egyébként a fiatal anyuka vállalkozása egyre inkább ível felfelé, hiszen már több helyütt is megtalálhatók a városban, ezzel kapcsolatban is nemrégiben kiadott egy közleményt:

Mint tudjátok, kint vagyunk a Sziget Fesztiválon, emellett pedig nyitva vagyunk a Westend City Centerben, illetve az új…

Közzétette: Edina Kulcsar – 2019. augusztus 9., péntek

A fesztiválon dolgozó Edina pedig a napok előrehaladtával egyre fáradtabb, ez sminkjén látszik meg a leginkább:

https://www.facebook.com/edinakulcsarofficial/posts/3095941790445773:0

Amúgy a haja zseniális:

https://www.facebook.com/edinakulcsarofficial/videos/2082714068701608/

Edináék megtalálhatók még mindig a Sziget Fesztiválon, így ha vagány stílusban nyomnád végig a további napokat, akkor keresd fel őket!

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Varga Imre

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás