Home Főhírek Külföld Megrendülve jelentette be a család: váratlanul elhunyt a hecegné

Megrendülve jelentette be a család: váratlanul elhunyt a hecegné

Híres nővére árnyékában kellett élnie, de mindenben segítették egymást.

Manhattani otthonában elhunyt Lee Radziwill, Jackie Kennedy Onassis testvére. A hercegné 85 éves volt.

Bár nem lehetett könnyű híres nővére árnyékában élni, a két testvér mindig segítette egymást. Így Jackie hallgatott Lee öltözködési tanácsaira is, és együtt teremtették meg a First Ladyt körülölelő mítoszt is.

Lee többször is az oltár elé állt. Először 1953 áprilisában Michael Temple Canfield-del, akitől 1959-ben különvált, házasságukat pedig a római katolikus egyház 1962 novemberében semmissé nyilvánította. 1959. március 19-én ismét férjhez ment, ezúttal Stanislaw Albrecht Radziwill lengyel herceghez, akitől öt hónappal az esküvő után fia született, Anthony Radziwill, egy évvel később pedig egy lányuk, Anna Christina Radziwill.

Megrendülve jelentette be a család váratlanul elhunyt a hecegné 1
Fotó: AFP

A hercegné divatikonná vált, sokáig vezette a legjobban öltözött nők listáját is. Szenvedélyesen szerette a festészetet, a költészetet és a táncot – próbált is sikereket elérni ezekben, de Jackie mellett mindig csak másodhegedűs lehetett.

Kapcsolatuk mégsem romlott meg, az elnök meggyilkolása után Lee tartotta a lelket a First Ladyben, ő támogatta a temetésen is. Későbbi férjét is ő mutatta be Jackie-nek, hiszen Radziwill és Arisztotelész Onassis a legjobb barátok voltak.

Ez azonban már éket vert közéjük. Onassisszal ugyanis Leenek is viszonya volt, Jackie azonban teljesen elcsavarta a fejét. Ezzel még talán nem is lett volna baja az asszonynak, csakhogy állítólag Jackie-t egykori sógorához, Robert Kennedyhez is érzelmi szálak fűzték. Ezt pedig már nem tudta megemészteni Lee.

1967-ben barátai tanácsára elkezdett színészetet tanulni, ám hiába karolta fel Truman Capote, szereplései mind csúfos kudarccal végződtek. Ezek után lakberendezőként és íróként is kipróbálta magát, egyik sem hozott számára átütő sikert.

Harmadik férjéhez, Herbert Ross-hoz 1988. szeptember 23-án ment nőül, aki filmrendező és koreográfus is volt egyben, s akitől 2001-ben vált el, nem sokkal a férfi halála előtt.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás