Home Szabadidő Bulvár Megrázó vallomást tett Tóth Vera! Kiderült a teljes igazság

Megrázó vallomást tett Tóth Vera! Kiderült a teljes igazság

A hetek óta tartó ta­lál­ga­tá­sok után őszin­tén val­lott pár­kap­cso­la­tá­ról az egy­kori me­ga­sztá­ros.

Szakított Tóth Vera és kedvese, Ádám. Az énekesnő és volt párja már külön is költözött. A hetek óta tartó találgatások után pedig Tóth Vera tiszta vizet öntött a pohárba.

Az énekesnő szerint három év után elfáradt a kapcsolatuk, már nem tudtak pozitív irányba fejlődni tovább.

Megrázó vallomást tett Tóth Vera! Kiderült a teljes igazság
Tóth Vera a Szigeten
Fotó: Markovics Gábor

Biztos sokan ismerik azt, amikor már a másik fél hajrezdülése is zavarja a másikat. Szeretem, hiányzik, de ennek most így kell lennie

mondta az énekesnő a Blikknek. Hozzátette, valószínűleg a túl sok együtt töltött idő miatt sokalltak be, hiszen az utóbbi másfél évben éjjel-nappal együtt voltak. Próbáltak kikecmeregni a gödörből, terápiaszerűen leültek átbeszélni a problémákat. De mivel nem akarták tovább bántani egymást, a különköltözés mellett döntöttek.

„Azt vettük észre, hogy már nem tudtunk kellőképpen figyelmet szentelni egymásnak. Rájöttünk, hogy mindketten szeretnénk most egy kicsit magunkkal foglalkozni, rendezni sorainkat, nincs dráma, nincs veszekedés, békesség van és végtelen tisztelet egymás iránt” – mondta.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás