Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megrázó részletek a tapolcai balesetről: Nagyon fiatalok voltak az áldozatok, Sümegről és Csabrendekről.. – képek a helyszínről..

Kiderült, kik haltak meg a tapolcai halálos balesetben.

Mint arról lapunk is beszámolt: tragikus baleset történt Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves nőt pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amelyről a két település polgármesterét is tájékoztatta.

Közölte: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt közölte: a Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat Kisapáti közelében ütközött egy személygépkocsival. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A vonaton senki sem sérült meg – tették hozzá.

A baleset miatt várhatóan kora délutánig szünetel a vasúti közlekedés a szakaszon, Tapolca és Badacsonytomaj között a vonatok helyett pótlóbusz közlekedik. Ezért az észak-balatoni Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani – jelezték.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a badacsonytomaji hivatásos, a tapolcai önkormányzati és a szintén tapolcai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik a műszaki mentés mellett a vonat utasainak átszállításában is segítettek.

Helyszíni fotók érkeztek.

Tapolca, 2022. január 1. Ütközésben összeroncsolódott személyautó Tapolca közelében a 7345-ös számú út vasúti átjárójánál 2022. január 1-jén. A személygépkocsi egy vonattal ütközött. Az autóban négy ember meghalt, egy életveszélyes sérülést szenvedett. MTI/Varga György

Fotó: MTI/Varga György

Fotó: MTI/Varga György

Fotó: MTI/Varga György

bors

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás