Home Szabadidő Bulvár Megrázó! Belehalt bakancslistája utolsó pontjának teljesítésébe az önzetlen 17 éves lány

Megrázó! Belehalt bakancslistája utolsó pontjának teljesítésébe az önzetlen 17 éves lány

Egy 17 éves lány önzetlen segítsége az életébe került, Rebecca Townsend belehalt abba, hogy teljesítette a bakancslistája utolsó pontját.

A lánynak még 2012-ben kellett bakancslistát írni egy iskolai feladat keretében.

2A601EB200000578-3154906-image-a-1_1436451870529

Rebecca az alábbi 3 dolgot szerette volna:

– Spanyolországba utazni

– Csókolózni az esőben

– Megmenteni valakinek az életét

A 17 éves lány ekkor még nem tudta, hogy az utolsó pont teljesítése az életébe kerül majd.

Rebecca szüleitől ajándékba egy spanyol körutazást kapott, amitől nagyon boldog volt. Ráadásul megismert egy Niko nevű fiút, akivel megtörtént a várva várt csók. A lány éppen a bakancslistáját nézte meg július 2-án is, majd sétálni indult.

Egy Benjamin nevű barátjával éppen hazafelé tartottak egy szomszédos városból, mikor egy kocsi őrült tempóban feléjük száguldott.

A lány ekkor félrelökte barátját az autó elől, így a kocsi őt találta el és a helyszínen bele is halt a sérüléseibe.

A lány gyászoló szülei és barátai azóta külön oldalt hoztak létre, ahol megemlékezhetnek a boldog lányról, aki önzetlenségével életét adta másért. Ebben arra biztatnak mindenkit, hogy legyenek önzetlenek és segítőkészek, amilyen ő volt.

A lány szeretete és önfeláldozása annyira megérintette az embereket, hogy inspirálja őket az önzetlenségre. Volt, aki csontvelődonornak jelentkezett, más pedig embereket vendégelt meg a Starbucksban.

Forrás: lemon

Exit mobile version
Megszakítás