8.8 C
Budapest
2024. március. 3. vasárnap

Megőrül az időjárás, napsütés és ónos eső, mínuszok és pluszok

Dátum:

Megosztás:

Változékony lesz az időjárás a héten, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hét első felében ismét előfordulhatnak 10 Celsius-fok feletti maximumok, majd péntektől ismét csökken a nappali felmelegedés mértéke – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a köd, rétegfelhőzet kiterjedése északkeleten lassan csökken, másutt fátyolfelhők zavarják, majd egyre inkább szűrik is a napsütést. Az északnyugati, északi részeken késő délutánra be is borulhat az ég. Csapadék késő estig még nem várható, de ekkor ónos eső, eső már előfordulhat északnyugaton. A délies szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a felhősebb, párásabb északkeleti területeken ennél hűvösebb is lehet.

Keddre virradóra erősen felhős vagy borult lesz az ég. A frontfelhőzet napközben kelet felé halad, a délutáni órákban elhagyja az országot és mögötte általában derült vagy kissé felhős, napos időre lehet számítani. Éjszaka, reggel többfelé várható eső, ónos eső, havas eső, főleg északkeleten, keleten havazás is előfordul, majd a csapadékzóna délután elhagyja a Tiszántúlt is és mögötte már csak egy-egy futó zápor, hózápor lehet. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1 fok között várható, fagyzugokban lehet ennél hidegebb. A maximum többnyire 6 és 11, északkeleten 0 és plusz 5 fok között valószínű.

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult időre kell számítani, csak délnyugaton lehetnek hosszabb napos időszakok. Késő délutántól csökkenhet határozottabban a felhőzet észak felől, de összességében több helyen várható eső, északkeleten, keleten havas eső, havazás, néhol ónos eső is előfordulhat. Helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. Hajnalra mínusz 8 és plusz 1 fok közé süllyed, kora délutánra 5 és 12, keleten, északkeleten 0 és plusz 4 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég és helyenként előfordulhat eső, zápor, főként az északkeleti országrészben vegyes is lehet a halmazállapot. Megerősödik, sokfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hajnalban általában 1-6 fok várható, a szélvédett tájakon azonban hidegebb lehet. Kora délután 4-12 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

Pénteken nyugat felől egyre több felhő érkezhet az ország fölé. A nap nagy részében számottevő csapadék nem valószínű, este, éjjel azonban több helyen előfordulhat eső, havas eső, havazás. Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, nyugati szelet. Hajnalban többnyire mínusz 4 és plusz 2 fok közötti hőmérséklet várható, a szélvédett tájakon azonban hidegebb lehet. Kora délután 1-9 fok várható, északkeleten lesz a hidegebb idő.

Szombaton a frontfelhőzet elhagyja az országot, mögötte általában gyengén felhős idő valószínű. Eleinte még szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, majd mindenütt megszűnik. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hajnali mínusz 7-plusz 2 fokról 3-9 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

Vasárnap jobbára gyengén felhős időre van kilátás, majd ismét erősen megnövekedhet a felhőzet, de számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a déli, délkeleti szél. Hajnalban mínusz 9 és 0, kora délután 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este folytatjuk a Silvester Stallone maffiás sorozatát – Tusla királya 6-9 – videók

Tusla királya 6 Tusla királya 7 Tusla királya 8 Tusla királya 9 Kellemes szórakozást a filmekhez! Még több film itt! Our media displays content...

Ha most cselekszünk, ontani fogja a virágot a muskátli

Bár még nincs itt az idő, hogy kitegyük a szabadba pompázni kedvenc cserepes virágunkat, a muskátlit, már kezdhetjük az...

Dúvadrekord a Bakonyban – képek

A Képesfa Vadásztársaság mesébe illő területén mutatta be a Bakonyi tájegység idei dúvadterítékét. Az egy híján száz dúvaddal...

Acsa: eladó villa, kastély 13 szobás – 5,197,5 millió Ft, de akkor ez mennyi? .. Te mit gondolsz?

5 Milliárd 197 Millió 500 ezer, vagy 5,197,5 millió Ft, azaz 51.975.000.000.- Ft? Na ne nézzük meg a képeket,...