Hirmagazin
Image default
Külföld

Megöltek egy rendőrnőt Franciaországban, a nyílt utcán végzett vele a volt férje

Hiába született korábban két közös gyerekük is, a teljesen elkattant férfi egy bozótvágóval gyilkolta meg a rendőrnőt.

Megöltek egy szolgálaton kívüli rendőrnőt Franciaországban a nyílt utcán egy hegyi faluban az ország keleti részén található Savoie megyében. A gyilkosság gyanúsítottját, a nő volt férjét pénteken őrizetbe vették – jelezte az illetékes Chambéry város ügyésze.

A tragédia csütörtökön történt, amikor a 42 éves áldozat bölcsődébe vitte az egyik gyerekét a Chambéryhez közeli La Croix-de-la-Rochette településen. A rendőrnő nem volt szolgálatban, amikor megölték.

A gyanúsított a nő volt férje, akitől két gyereke született, s aki feltételezhetően egy bozótvágó késsel ölte meg a volt feleséget. A 61 éves gyanúsított, aki ellen személy elleni erőszak, zaklatás és fenyegetés miatt korábban többször is indult eljárás, elmenekült a helyszínről.

Pierre-Yves Michau ügyész elmondta: a férfit péntek délelőtt az egyik szomszédos településen, Arvillard-ban tartóztatták le, nem tanúsított ellenállást.

„Nagy a szomorúság a hír hallatán. Az első vizsgálatok szerint párkapcsolaton belüli gyilkosság történt, egy szolgálaton kívüli rendőrnőt öltek meg a nyílt utcán Savoie-ban. Gondolataink a családjával, szeretteivel és kollégáival vannak” – írta Gérald Darmanin belügyminiszter az X-en.

„Nagyon meg vagyunk döbbenve” – mondta Fabrice Galatioto, az Unité SGP-Police szakszervezet délkeleti zónájának főtitkára. Elmondása szerint a megölt rendőrnő többek között családon belüli erőszakkal kapcsolatos panaszokkal és esetekkel foglalkozott. „Segített megvédeni a társadalmat, és végül ő maga is áldozattá vált” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A házaspár korábban a dél-franciaországi Nizzában élt két gyerekével, 2021-ben váltak el. A nő ekkor áthelyezését kérte Chambérybe, miután új párjával Savoie megyébe költözött. Az ápoló foglalkozású volt férjét 2020-ban elítélték, amiért nem tartotta tiszteletben a bántalmazott feleséget védő, távol tartó bírósági határozatot. A nő a közelmúltban feljelentést tett, mert volt férje nem fizette a gyerekek utáni tartásdíjat.

Franciaországban 2021-ben 20 százalékkal 122-re emelkedett a párkapcsolati erőszak következtében meghalt nők száma az előző évhez képest, tavaly 104, idén eddig 62 nőt öt meg korábbi vagy jelenlegi párja.

(MTI)

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás