Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megnyomorodott két rendőr, 4 és fél évet kapott a beléjük rohanó férfi

Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság a tavaly márciusban rendőrautónak ütköző miskolci ámokfutót.

A közlemény szerint a férfi érvényes vezetői engedély nélkül vezetett a baleset éjszakáján. A városban ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, mely néhány héttel korábban már kivonta magát az intézkedés alól, emiatt megkülönböztető fényjelzést használva követni kezdték, a vádlott autójával azonban nagy sebességgel menekülni kezdett.

A vádlott az üldözésébe bekapcsolódó, szintén megkülönböztető fényjelzést használó, szemből érkező rendőrautó felé kormányozta járművét, majd

a vészfékezés után 120 kilométeres óránkénti sebességgel frontálisan nekiütközött.

A balesetben két rendőr maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett, míg az okozó jármű két utasa súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedett – közölték.

A bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és segítségnyújtás elmulasztása bűntettében mondta ki bűnösnek. Ítélethozatalkor enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, valamint a megbánó magatartását. A bíróság ugyanakkor súlyosbító körülményként vette figyelembe a közlekedési szabályok kirívó mértékű megsértését, valamint azt, hogy a cselekmény során több személy is megsérült.

A járásbíróság a szabadságvesztés mellett öt év járművezetéstől eltiltásra, valamint négy év közügyektől eltiltásra büntette a miskolci ámokfutót – közölte a törvényszék sajtótitkára.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Fejér vármegyei nyomozóink látóterébe hamar bekerült a későbbi gyanusított..

Ádám Petra

Le kell mondania a miniszternek a gránátbaleset miatt? .. Neked mi a véleményed erről?

Ádám Petra

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra