Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Megnéztük, kik Magyarország legkeresettebb bűnözői

Megnéztük, kik Magyarország legkeresettebb bűnözői

Úgy tűnik, legjobban a pénzre hajtó, de nem erőszakos bűnözők tudnak elbújni a rendőrség elől, legalábbis a magyar rendőrség új körözési toplistáján 50 ember közül 21-et csalás, közokirat-hamisítás, sikkasztás, lopás vagy hasonló bűntett miatt keresnek.

Mindössze egyetlen gyilkos szerepel a körözési toplistán, rablókból és kábítószerrel törvényt sértőkből van sok.

A rendőrség az 50 toplistás bűnözőből hatot tart számon különösen veszélyesként. Van, aki már lassan 17 éve nincs meg.

Milyen bűncselekményért hány főt köröznek a top50 bűnöző között?

https://infogram.com/korozotttop50-1h9j6q5g1r056gz

A legrégebbi körözött: Farkas, a Varjú

Farkas Norbert
Fotó: Police.hu

A listán látható ötven személy nagy részét az elmúlt öt évben kezdték el körözni, mindössze nyolcan vannak, akiket már 2014 előtt keresni kezdett a rendőrség.

A 41 éves, budapesti születésű Farkas Róbert ellen tíz körözés van érvényben, mind rablás miatt. A tízből az elsőt 2002. augusztus 8-án adták ki ellene. Ezzel a top 50-ben ő a legrégebb óta – 16 és fél éve – körözött bűnöző. A Blikk 2016 januárjában kiszúrta, hogy Farkast az Europol is felvette a legkeresettebbek listájára. (Most az Europol-listán nem láttuk őt, azon viszont van egy olyan magyar állampolgár is, akik a magyar körözési top 50-es listáról hiányzik, Hollósi Zoltán. De például Plank Zoltán az Europolnál és a magyar rendőrségnél is szerepel.) A lap akkor azt írta, hogy Farkas, akit az alvilágban Varjú néven is ismertek, a gyanú szerint részt vett a 2000-es évek eleji zálogházi fegyveres rablássorozatban, amelyben több százmillió forintnyi értéket zsákmányoltak. Farkast egy ideig a nyomozók a 2002. májusi móri mészárlással is összefüggésbe hozták, de ahhoz nem volt köze.

Százmilliókat csalt ki a szélhámosnő

Dudla Andrea
Fotó: Police.hu

Az ötven körözött személy közül 21 van, akiket valamilyen nem erőszakos jellegű, pénzszerzésről szóló bűncselekményért keresnek. Van köztük sima csaló, adócsaló, költségvetési csaló, sikkasztó, pénzmosó, pénzhamisító, tolvaj és közokirat-hamisító is. Dudla Andrea ellen tizenöt körözés van érvényben, keresik többrendbeli csalásért, csődbűntettért, költségvetési csalásokért is.

A toplistás bűnözőknek csupán az egytizede nő. Összesen öt nő szerepel a listán, közülük Dudla Andreát keresik legrégebben: már 2012 óta fáj rá a rendőrök foga. A 40 éves nőnek jogerős büntetése is van, de nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje büntetése letöltését, hét éve szökésben van. Egy tavalyi cikk szerint külföldön, talán Thaiföldön lehet, legalábbis egyik társát onnan hazaérkezve kapták el.

Előfordult, hogy Dudla Andrea és társai 4400 tonna kukoricát adtak el valakinek 250 millióért, de a kukorica soha nem érkezett meg. Egy másik ügyben pedig százmilliós hiteleket csaltak ki pénzintézetektől. A Civishír tavalyi cikke szerint a kétezres évek közepén Dudla és két társa fiktív és hamis számlákkal, valótlan mérlegadatokkal, eredménykimutatásokkal, fiktív főkönyvi adatokkal sok százmilliós forgalmú cégeknek álcázva jelentkeztek hitelért és tévesztették meg a bankokat annak érdekében, hogy a sokmilliós hitelekre jogosult vállalkozóknak tűnjenek. A Civishír cikke szerint 400 milliót sikerült így kicsalniuk. Az elsőfokú tárgyaláson a bíró azt mondta, „a csalás minden csínját-bínját ismerő Dudla magával sodorta” a társait, és tíz évet kapott.

Két férfi, egy eset

Az 50 toplistás bűnözőből hármat köröznek az eredeti bűncselekményükön túl fogolyszökés miatt is. A közzétett adatokból úgy tűnik, hogy a háromból két fogolyszökési ügy nagyon szorosan összefügg. Mindak Vince és Gazdag Sándor ellen ugyanazon a napon, 2017. április 27-én adta ki a körözést fogolyszökés miatt ugyanaz a szerv, a miskolci rendőrkapitányság, és a két eljárás iktatószáma között csak egyetlen számjegy a különbség. Mindkét férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt vannak érvényben további körözések: ezek is párhuzamosak. Gazdag beregszászi, Mindak pedig nagybégányi, a két település alig több mint tíz kilométerre van egymástól. Egyébként Mindak jó eséllyel azonos azzal a Mindák Vincével, aki még 2007-ben a nagybégányi parókiaszenteléskor püspöki kitüntető oklevelet kapott az építkezésben végzett munkájáért.

Hogyan válogatták össze őket?

Az oldalon elérhető körözési toplistához az 50 bűnözőt a következő szempontok alapján választotta ki a rendőrség:

  • legalább öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bűntett miatt elfogatóparanccsal körözik;
  • legalább öt év végrehajtandó szabadságvesztésre jogerősen elítélték, és ennek végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik;
  • ötnél több különböző bűncselekményt követett el, vagy azok elkövetése miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik;
  • különös, többszörös vagy erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, vagy bűnszervezetben követte el a bűncselekményt, illetve ezek miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik;
  • az elkövetett bűncselekmény a lakosság biztonságérzetét nagymértékben rontja.

A top 50-es listára felkerült bűnözőknek a számításaink szerint éppen a fele olyan, aki megszökött a biztos börtön elől: nem kezdte meg a jogerősen kiszabott büntetése letöltését.

A rendőrségi top 50-es oldal piros pisztoly ikonnal jelzi, ha a keresett bűnöző fegyveres, és felkiáltójellel, ha „különösen veszélyes”. Az előbbiből öt, az utóbbiból hat van. Több esetben nem túl meglepő módon együtt jár a két ikon, így van a bérgyilkos Dér Csabánál, valamint a rablásokért keresett, jogerősen börtönre ítélt Bökönyszegi Csaba Attilánál és az ugyanilyen cipőben járó Németh Péternél is.

Péity Dániel
Fotó: Police.hu

Érdekesség viszont, hogy van néhány különösen veszélyesként bemutatott férfi, akiket egyébként nem erőszakos bűncselekményekért köröznek. Ilyen például a 23 éves, szegedi Péity Dániel László, akit drogügyben, jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt keresnek. De ilyen Kolompár Márió is, akinek a kiadott körözések alapján nagyon sok van ugyan a rovásán, lopás, kábítószer birtoklása, pénzhamisítás, orgazdaság és közokirat-hamisítás is, de ezek nem erőszakos tettek. (Elképzelhető, hogy olyan korábbi bűncselekményekkel érdemelte ki a felkiáltójelet, amelyekért most nincs ellene érvényben körözés.)

Megfigyelhető a jelenség fordítottja is: ketten vannak olyanok a keresett top 50-es bűnözők között, akik a fegyveresség ellenére nem számítanak felkiáltójellel megjelölt „különösen veszélyesnek”: a már említett Farkas Róbert és a rablásokkal gyanúsított Cseh Marcell. Ő az, aki két éve fényes nappal fegyverrel rabolt ki egy ékszerboltot a budapesti Retek utcában, majd 350 ezer forintos számlát hagyott a hotelben, ahol kitervelte magát terhesnek álcázó barátnőjével a rablást. A most 28 éves Cseh Marcell egyébként – ha helyesek a Blikk 2017-es értesülései – szintén külföldön lehet.

index

ElőzőBerki Krisztián: Puzsér Róbert a leendő udvari bolondom, ingyenélő lúzer, férfiatlan szerencsétlenség
KövetkezőViharok miatt váltak hajléktalanná több millióan
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás